Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Mehlmann ismét tagja a kézilabda-válogatott keretnek
nemzetisport.hu
2010. szeptember 10., péntek 13:01
Mátéfi Eszter szövetségi kapitány kihirdette a magyar női válogatott 19 fős, bő keretét a szeptember 21-én kezdődő dániai világkupára. Érdekesség, hogy csaknem három év után ismét tagja a keretnek a szülés után visszatérő Mehlmann Ibolya.

A csapat a korábbi gyakorlattal ellentétben most három napig együtt készülhet az idény közbeni, hagyományos viadalra. A Bajnokok Ligája lengyelországi selejtezőjében érdekelt két debreceni kerettag, (Bulath Anita és Szabó Valéria) nem lehet ott a szeptember 17. és 19. közötti tatai edzőtáborozáson, ők a tervek szerint Dániában csatlakoznak a 20-án, hétfőn Aarhusba induló magyar küldöttséghez, amelyben összesen 16 játékos kap helyet – számolt be róla a szövetség honlapja.

Érdekesség, hogy Mehlmann Ibolya legutóbb csaknem három éve szerepelt a nemzeti csapatban. Mátéfi behívta a bő keretbe az átlövő csapattársát, a beálló poszton bevethető Ábrahám Szilviát is. A Telenor-kupán kisebb sérülést szenvedő Görbicz Anita, Vérten Orsolya és Vincze Melinda is meghívót kapott a szövetségi kapitánytól.

„A frissen kihirdetett tizenkilenc fős keret újoncaival kapcsolatban Mehlmann Ibolya edzőjével, Gyurka Jánossal is egyeztettem, aki csak jókat tudott róla mondani, és maximálisan támogatta az átlövő behívását, hiszen az eddigi bajnoki és felkészülési meccsek alapján mindenképpen érdemes kipróbálni. Tudni kell azt is, hogy Ibolya szülés után tért vissza, ezért még nincs száz százalékos állapotban, de szeretne ismét a válogatottba kerülni. Olyan balkezes átlövőről van szó, aki Győrben junior korában nevelkedett, tagja volt a korosztályos világbajnokságon ezüstéremig jutó csapatnak, többszörös felnőtt válogatott, ezenkívül Dániában is kézilabdázott, tehát megfelelő képzettséggel és rutinnal rendelkezik" – nyilatkozta Mátéfi.

„A beálló kérdése örök probléma: Szekeres Klára a védelemben nem tud szerepelni, hiszen jövő csütörtökön egészségügyi műtéten kell átesnie, ezért olyan beállót szeretnék kipróbálni, aki a védekezést is megoldja a hármas pozícióban. Gyurka Jánossal egyeztetve a veszprémi Ábrahám Szilviát próbáljuk ki. Azt nem tudom, hogy kiutazik-e a világkupára, a pénteki és a szombati edzések után döntök a kimaradók sorsáról" – tette hozzá a szövetségi kapitány.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier