|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Messi: Mindenképpen akartam egy harmadik gólt
nemzetisport.hu 2010. szeptember 15., szerda 11:42
Bár a Panathinaikosz szerzett vezetést, és Lionel Messi még egy büntetőt is kihagyott, a Barcelona 5–1-re győzött a görög bajnok ellen a Bajnokok Ligája D-csoportjában. Az argentin klasszis nagyon dühös volt magára a hiba miatt, és mindenképpen szeretett volna egy harmadik találatot is szerezni. Josep Guardiola szerint Messi magasan a világ legjobbja, akit senki sem érhet utol.
Josep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője a Hércules elleni hétvégi vereség után már győzelemnek örülhetett a Camp Nouban a Bajnokok Ligájában, és a szakember úgy véli, ezúttal kiválóan játszott együttese a Panathinaikosz elleni 5-1-es siker során. „A Hércules ellen nem játszottunk olyan jól, mint most, de nehéz is ilyen jól futballozni. Sokkal jobban támadtunk. A bajnokságban a szélsőjáték miatt veszítettünk. A BL-ben mindenképpen nyerni kell hazai pályán, és ez sikerült. Nagyszerű meccsen vagyunk túl, nem semmi, hogy rengeteg helyzetünk volt a görög bajnok ellen, de még nem vagyunk a csúcson. Víctornak egyetlen labdát kellett megfognia, amikor a saját kapujából vette ki" – mondta Guardiola, aki Lionel Messi teljesítményét külön kiemelte. „Amikor kihagyta a büntetőt, rossz kedve lett, és valamit mormolt is magában. De ő ilyen, nagyok az elvárásai saját maga felé. Ő a világ legjobbja, messze megelőzve a többi futballistát. A második legjobb soha nem fogja utolérni. Messinek fáj, ha hibázik. Benne van az az amatőr mentalitás, hogy mindig játszani akar. Mi megadjuk neki a lehetőséget, hogy ott játsszon, ahol a legjobban megy neki. Nagyszerű srác, nagy célokkal" – tette hozzá a mester. A dicsérő szavakat kapó Messi – aki már 27 gólnál jár a BL-ben, és így a gránátvörös-kékek legeredményesebbje lett a legrangosabb európai kupasorozatban – elismerte, hogy dühös volt a kihagyott tizenegyes miatt, és elmondta, szeretett volna egy harmadik gólt is szerezni, hogy kijavítsa hibáját.
„Az utolsó pillanatig próbáltam szerezni egy harmadik gólt, mivel dühös voltam a kihagyott tizenegyes miatt. De végül az volt a lényeg, hogy sikerült nyernünk, gólokat is szereztem, és nem számít, hogy mennyit. Most gyorsabban járattuk a labdát, mint a hétvégén. Ilyen társakkal nem nehéz jól futballozni" – mondta az argentin. David Villa kiemelte, hosszú idő után léphetett újra pályára a Bajnokok Ligájában, és a támadó szerint Alekszandrosz Corvasz kapus volt a vendégek legjobbja. „Két éve nem léptem pályára ebben a sorozatban, nagyon örülök, hogy végre a részese lehettem, méghozzá egy ilyen fontos, jó játékot hozó meccsen, amelyen ennyi gól született. Nagyszerű volt a támadójátékunk. Az öt egyes eredmény ellenére az ellenfélből a kapus volt a legjobb. Ha így folytatjuk, rengeteg gólt szerzünk majd. A gyors egyenlítéssel hamar talpra álltunk" – mondta Villa. A Villa által emlegetett Corvasz szerint a katalánokat senki sem állítja meg a döntőig vezető úton. „Megállíthatatlanok, a döntőbe simán begyalogolhatnak. Nehéz őket bármely más csapattal összehasonlítani – dicsérte legyőzőjüket a görög kapus. – Egy gyönyörű góllal ugyan megszereztük a vezetést, de a hazaiak higgadtak maradtak, és lényegében már az első félidőben eldöntötték a találkozót." Nikosz Niopliasz, a Panathinaikosz vezetőedzője elmondta, nem sok esélyük volt a Camp Nouban a kiválóan játszó Barca ellen. „Nagyon nehéz ebben a stadionban birtokolni a labdát. A Barcának olyan játékosai vannak, akik képesek végig kézben tartani az irányítást. A gond az volt, hogy nem tudtuk megtartani a labdát. Csak futottunk utána. A célunk továbbra is a nyolcaddöntőbe jutás, és ez a vereség nem számít sokat" – mondta Niopliasz. A csoport másik találkozóján a Köbenhavn a hajrában szerzett találattal tartotta otthon a három pontot a Rubin Kazany ellen. Stale Solbakken, a dán együttes vezetőedzője elégedett volt. „Ez az első alkalom, hogy egy nagy csapat azzal a céllal jön ide, hogy lerombolja a taktikánkat. Öt védővel játszottak, hogy megállítsák a szélsőinket. Nem is tudtunk könnyen helyzetbe kerülni, de türelmesek voltunk, és a végén ennek meglett az eredménye" – mondta Solbakken. Kurban Bergyijev, az orosz bajnok vezetőedzője úgy véli, nem érdemeltek vereséget a találkozón. „Egy pillanatnyi kihagyás miatt kaptunk ki. Fájdalmas vereség ez. Nem hiszem, hogy megérdemeltük a kudarcot. Volt néhány nagy helyzetünk, és megfizettünk azért, hogy egyiket sem használtuk ki. Öt perccel a vége előtt még mi szerezhettünk volna vezetést" – mondta Bergyijev.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
real, bajnok, bilbaó, spanyol, Chelsea, Barcelona, BL, finálé, Pelé, Neymar, Messi, Getafe, Real Madrid, kézjelek, szír lázadók, Assad, Bayern, Leverkusen, történelem, Lionel Messi, Atlético Madrid, foci, Fc Barcelona, Valencia, Bajnokok Ligája, Leverkuson, negyeddöntő, Bajnokok ligája, barcelona, valencia, királykupa, messi, Beckham, Ronaldo, labdarúgás, Betis, spanyol bajnokság, aranylabda, fifa, Espanyol, Xavi, irányító, díj, argentin, vb-sleejtező, Kolumbia, fejbe rúgás, Argentína, futball, világbajnokság,
|
|