|
Mindkét magyar csapat kikapott az Európa-ligában
Független Hírügynökség
2009. július 17., péntek 09:37
Mindkét magyar együttes vereséget szenvedett csütörtök este az Európa-liga második selejtezőkörében. Az Újpest a román Steaua Bukarest, a Haladás pedig a svéd Elfsborg otthonában kapott ki, mindkét magyar együttes komoly hátrányba került a jövő heti visszavágó előtt.
Az Újpest az első félidőben remekül helytállt a jóval esélyesebb Steaua otthonában, ráadásul a félidő hajrájában a hazaiaktól kiállították Kapetanoszt, így 0-0-ás állásnál, emberelőnnyel vonult a magyar együttes az öltözőbe. A második félidőt azonban a Steaua kezdte jobban, egy óriási védelmi hiba után Surdu lőtte a magyar kapuba a labdát. Az 54. percben aztán megpecsételődött az Újpest sorsa, miután Korcsmár Zsoltot is kiállította a játékvezető. A folytatásban ismét gólt szerzett a Steaua, Stancu a 72. percben volt eredményes, amivel beállította a 2-0-ás végeredményt. A Haladás az első félidőben szintén jól tartotta magát, a svéd Elfsborg csak a második játékrészben tudott gólt szerezni, igaz akkor hármat is. Svensson a 61., Ishizaki a 83., Avdic pedig a 90. percben volt eredményes.
Európa-liga, második selejtezőkör, első mérkőzés:
Elfsborg (svéd) - Haladás 3-0 (0-0)
Gól: Svensson (61.), Ishizaki (83.), Avdic (90.)
Steaua Bukarest (román) - Újpest 2-0 (0-0)
Gól: Surdu (46.), Stancu (72.)
A visszavágókat a jövő héten rendezik.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
london, olimpia, étkeztetés, Tour, 2010, győztes, hivatalos, öngyilkos, olasz, labdarúgó, Adidas, per, feltaláló, Oroszi, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, marian cozma, gyilkosság, garázdaság, kupon, támogatás, paralimpia, Kim Kardashian, Kanye West, szerelmespár, úszás, Áder János, Gyurta Dániel, úszó Eb;, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, köztévé, eb, közvetítés, új gumik, forma1, pirelli, hallhatatlan, csarnok, schobert norbi, börtön, kihívás napja, motogp, visszavonulás, budapest, jégkorong, divizió, gólbíró, goalref, Dánia, FIFA, Forma-1, gumik, Mateshitz, bunda, olasz futball, fogadási csalás, Bonucci, labdarúgás, foci, labdarúgó eb 2012, ukrán válogat, Chelsea, Chelsea FC, Eden Hazard, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|