Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
MOB: 200 versenyzőnk lehet a londoni olimpián
MTI
2010. július 28., szerda 14:02
Összesen 20-22 sportágban 180-200 fő harcolhatja ki a 2012-es londoni részvétel jogát

Erről Molnár Zoltán MOB-főtitkár beszélt azon a szerdai, budapesti eseményen, amelyen a Samsung Electronics Magyar Zrt. három évvel meghosszabbította arany fokozatú támogatói státusát a MOB-bal. Molnár Zoltán még hozzátette: a magyar sport jövőjét tekintve biztató az új kormány szemlélete, sporthoz való hozzáállása, s a körülmények pozitív változása miatt az olimpiai bizottság tervezi, hogy megemeli a Gerevich ösztöndíjak összegét, illetve azt, hogy megduplázza a Bay Béla ösztöndíjban részesülő edzők számát.

A szerdán aláírt támogatói megállapodás 2012. december 31-ig szól, így a kezdetektől immár 17 évet ölel át. A cég vezetősége ezúttal jelentette be hivatalosan, hogy jóvoltából Egerszegi Krisztina ötszörös olimpiai bajnok úszó és Gyulay Zsolt kétszeres olimpiai bajnok kajakos, MOB-alelnök - a magyar csapat két fővédnöke - futhat az augusztusi, szingapúri ifjúsági olimpia lángjával.

Szang Heung Sin, a Samsung európai elnöke megemlítette: vállalata amellett, hogy a MOB arany fokozatú partnere, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság topszponzorai közé tartozik, kiemelten támogatja az olimpiai fáklyafutást, továbbá az atlétikát, valamint a Chelsea labdarúgócsapatát is.

Schmitt Pál MOB-elnök - megválasztott köztársasági elnök - az újabb támogatást megköszönve kiemelte, hogy a cég a MOB egyik legrégebbi szponzoraként a magyar csapat mellett lesz az első ifjúsági olimpián.

"A barcelonai olimpia előtt együtt mondtuk az eskü szövegét Egerszegi Krisztinával, most majd együtt vezetjük a csapatot, illetve futhatunk a lánggal Szingapúrban" - köszönte meg a lehetőséget Gyulay Zsolt.

Az augusztus 14. és 26. közötti első ifjúsági olimpiáról szólva elmondta: az előkészítő munka jól sikerült, egyúttal felidézte, hogy a szigorú kvalifikációs feltételek miatt kezdetben 25-30 fiatal részvételével számoltak, végül 18 sportágban 51 versenyző képviseli majd a magyar színeket. Az eredményekkel kapcsolatban nem bocsátkozott jóslásba, tisztességes helytállást vár minden résztvevőtől.

Egerszegi Krisztina bevallotta, egyelőre egyszeri alkalomnak tekinti a sporthoz való visszatérést, és még nem döntötte el, hogy az ifjúsági olimpia után más eseményeken is vállal-e szerepet.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier