Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Mourinho szerint jó volt az ellenfél
nemzetisport.hu
2008. oktober 24., péntek 06:50
Az Internazionale csak egy góllal győzött hazai pályán az Anorthoszisz Famagusta ellen a Bajnokok Ligája C-csoportjának harmadik fordulójában. José Mourinhót, a milánói csapat vezetőedzőjét nem zavarja, hogy csak egyszer talált be együttese, és úgy véli, hogy a ciprusi ellenfél kiválóan védekezett. A portugál tréner szerint a BL igazi küzdelmei csupán a csoportkör után kezdődnek.

Tény, hogy az Internazionale begyűjtötte a három pontot a szerda esti BL-mérkőzésén az Anorthoszisz Famagusta elleni győzelemmel, de a milánói alakulat nem kápráztatta el hazai közönségét a San Siróban.
José Mourinho együttese mindössze egy gólt tudott lőni a ciprusi kiscsapatnak, amely veresége ellenére továbbra is a csoport második helyén áll. A portugál mester azzal „mentette fel” fiait, hogy sok helyzetet alakítottak ki.
„Nehéz meccs volt a mai – mondta Mourinho. – Mindig nehéz olyan riválisokkal szemben játszani, amelyek ilyen zártan védekeznek, de azt nem állíthatja senki, hogy nem alakítottunk ki helyzeteket.”

„Nagyszerűen játszott az ellenfelünk, ám csak a 85. percben kezdett el támadni – folytatta a tréner. – Ez nem kritika; érthető, hogy ilyen taktikával léptek pályára. Tisztában vagyunk vele, hogy az igazi küzdelmek csak a csoportkör után várnak ránk a BL-ben, amikor 12-13 csapat harcol majd a végső sikerért.”
Temuri Kecbaja, az Anorthoszisz vezetőedzője joggal volt elégedett futballistáival, hiszen azután, hogy a ciprusiak döntetlent harcoltak ki idegenben a Werdernél, majd legyőzték otthon a Panathinaikoszt, csak egy góllal maradtak alul a csoport legnagyobb esélyesének tartott Inter közönsége előtt.
„Nehéz olyankor gratulálni a játékosoknak, amikor vereséget szenvedünk, de most ezt szeretném tenni – mondta a B-csoport második helyen álló klub grúz mestere. – Boldog vagyok, mert jól játszottunk egy olyan nagyszerű csapat ellen, mint az Inter. Ez is mutatja, hogy bármilyen vetélytárssal szemben lehet keresnivalónk.”
A csoport másik meccsén a Panathinaikosz 2–2-es döntetlenre végzett hazai pályán a Bremennel. Henk ten Cate, a görög együttes vezetőedzője csalódott volt a találkozó után, mivel véleménye szerint győzelmet érdemelt együttese, amely azonban egy pontjával a kvartett utolsó helyén sínylődik.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier