Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Négy gólos győzelmet aratott a Honvéd
2008. április 07., hétfő 11:03
4–4-re állt a Honvéd és a Vasas közti párharc a harmadik mérkőzés előtt, a férfi vízilabda bajnokság elődöntőjében. A Kőér utcában rendezett mérkőzésen kivállóan kezdett a Vasas, végül mégis Honvéd győzelem született.

A 11–7-re megnyert csata után a Honvédnak mindössze egy győzelem hiányzik a bajnoki döntőbe jutáshoz.

Emberelőnyből egy húzás után Steinmetz Barna szerezte meg a mérkőzés első gólját, amire négy percet kellett várni. A Honvéd büntetőből egyenlíthetett volna, de Kiss Gergő lövését Nagy Viktor a kapufára tolta.A Vasas újabb emberelőnyből növelte előnyét: Varga Dániel középről lőtt Gergely István kapujába. 0–2.
A Honvéd 0–3 után szerezte első gólját Bárány révén. Az első negyed 4–2-es Vasas-vezetéssel zárult.A második negyedben nagyot változott a mérkőzés képe. Ezt a játékrészt 3–0-ra hozta a hazai csapat, így a nagyszünetre már 5–4-es Honvéd-előnnyel vonultak a csapatok. A harmadik negyedben fej-fej mellett haladt a két fél, de mindig a Honvédnál volt az előny. A befejező játékrész végül 8–6-os Honvéd-előnnyel kezdődött. Ekkor a hazaiak állva hagyták a piros-kékeket, és Gór-Nagy duplájával, valamint Szívós büntetőjével 11–6-ra elhúztak.A Vasas hiába próbálkozott – Mátyás előbb Gergely fejét, majd a kapufát találta el –, a hátralévő időben már csak egyet tudott a hátrányából lefaragni, így a vége 11–7 lett. A Honvéd ezzel 6–4-re vezet és egy győzelemre van a döntőtől.
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier