|
Negyedik Kammerer és Kucsera
MTI
2008. augusztus 24., vasárnap 07:00
A pénteken, 1000 m-en csalódást keltve csak ötödikként zárt Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor kajakpáros 500 m-en is lemaradt a dobogóról a pekingi ötkarikás játékokon, a rövidebb távon negyedik lett.
A rutinos, negyedik olimpiáján szereplő és háromszoros bajnok Kammerer - a magyar csapat zászlóvivője - újonc társával egyértelműen azzal a céllal érkezett a kínai fővárosba, hogy a hosszabb távon a dobogó legfelső fokára állhasson, s miután ez nem sikerült, már csak az 500 m maradt számukra, hogy legalább éremmel távozzanak a játékokról.
Kammerer Storcz Botonddal éppen ebben a számban szerezte egyik olimpiai aranyát Sydneyben, de azóta gyakorlatilag minden világversenyt a németek szuperduója, Ronald Rauhe és Tim Wieskötter nyert meg. Kivétel volt ez alól a júniusi, szegedi Világkupa-viadal, amikor a magyarok borsot törtek a nagy rivális orra alá, s ez most is bizakodásra adhatott okot.
Egy rossz rajt után csak másodikra jött el a mezőny, a magyarok gyengén kezdtek és csak a mezőny második felében foglaltak helyet, majd 250-hez az ötödik helyen érkeztek. Az élen a spanyolok haladtak fantasztikus sebességgel, a kérdés csak az volt, kitart-e az előnyük a célig. Miközben Kammererék mindent megpróbáltak, hogy felevezzenek a dobogóra, a németek is begyújtották a rakétákat és egyre jobban jöttek fel a spanyolokra, végül azonban nagy meglepetésre nem sikerült befogniuk őket, így ezúttal meg kellett elégedniük a második hellyel. Harmadikként a fehéroroszok értek be, Kucseráék pedig csalódást okozva ismét lemaradtak az éremről.
"Ma ez egy megnyert negyedik hely volt, a tökéletességhez csak az érem hiányzott. Azt hiszem, megérdemeltük volna, már csak amiatt is, ahogy a tegnapi nap után talpra álltunk. Kihoztuk magunkból, amit tudtunk. Lélekben talpra álltunk, fizikailag sem volt semmi probléma. Nem a helyezés a jó, hanem maga a menet, amit csináltunk. Az utolsó százon nem mi zuhantunk össze, tudtuk, hogy a németek és a beloruszok az első és az utolsó százat nagyon megnyomják, és így is történt - elemzett Kammerer. - Továbbra is állítom, hogy a tegnapi taktikával nem volt baj, megnéztem a jegyzőkönyvet, és olyan időnk volt 500-nál, amilyen szokott lenni. Annyi történt, hogy klasszikusan "levizeztek", az oldalvizünkön jöttek ketten és ők végeztek az első két helyen. Amikor pedig elmentek mellettünk, sokkot kaptunk. Senki nem gondolta volna, hogy a hetedik hely környékén jönnek nyolcszázig és onnan előretörnek. Minket egyszerűen elkapott a hév, mert egész héten nem ment úgy ahogy szerettük volna, nem azért kezdtünk be, mert tartottunk az ellenfelektől. Nyolcszázig nagyon könnyedén ment - tette hozzá, majd a jövőjével kapcsolatban azt mondta: "Ha kettőt nyerünk, visszavonultam volna, de így nem vonulok vissza. Azért januárig nem fogok lapátot."
"Annyira jól ment egy darabig tegnap a páros, hogy egyszerűen nem tudtuk magunkat visszafogni" - kezdte értékelését Kucsera, utalva a pénteki ezres nagy bekezdésre, illetve az elért ötödik helyre utalva. - Annyira elmentünk a mezőnytől, hogy a két mellettünk lévő szépen "levizezett", a végén pedig nem tudtunk újítani. Ma jó pályát mentünk, ezzel elégedett vagyok, egy érem jó lett volna. Eléggé beleerősödött a mezőny itt az olimpiára. A spanyolok nem voltak sehol, aztán most meg nyertek. Jövőre valószínűleg egyesben megyek, mert Kamera pihen egy kicsit.
Fotó:MTI
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
cselgáncs, MALÉV, olimpia, Hóbor Béla, kézilabda, MOB, olimpiai csapat, formaruha, pályázat, Digi, férfi kézilabda, Eb, prémium, 8. hely, női vízilabda, Magyar, férfi-kézilabda, Sarah Bruke, síelés, baleset, Schmitt Pál, plágium, doktori, disszertáció, Böczögő Dorina, tornász, Hidvégi Vig, kvóta, U18, jégkorong, női válogatott, hoki, eurogames, budapest, melegolimpia, Tarlós, vízilabda, VOLVO Kupa, Eindhoven, EuróGames, Tarlós István, női kézilabda, világbajnokság, Norvégia, szövetségi kapitány, távozás, spanyol, argentín, Arsenal, sérülés, szalagszakadás, Santos, kiesett, Kásás Tamás, vízilabda-válogatott, Kemény Dénes, úszó Eb, Cseh László, Verraszto Evelyn, rövidpályás, Szeged Beton, Vasas, OB, veretlen, 6-3, Anglia, Magyar Labdarúgás Napja, london, kajak-kenu, dopping, Londoni Olimpia, Liao Huj, kajak, kenu, bajnokság, szeged, szolnok,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|