Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Nehéz meccsek előtt a milánói csapatok
MTI
2008. november 29., szombat 06:50
Az éllovas Internazionaléra és a második AC Milanra is nehéz feladat vár az olasz labdarúgó-bajnokság hétvégi, 14. fordulójában, mivel előbbi a Napolit fogadja, utóbbi pedig a Palermóhoz látogat.

Az SSC Napoli ebben a szezonban már többször megmutatta, hogy mindenkire veszélyes, nem véletlenül áll a harmadik Juventusszal azonos pontszámmal a tabella negyedik helyén. Ennek megfelelően Milánóba sem feltartott kézzel utazik el a csapat, mely bizonyítani akarja, hogy a múlt vasárnapi, Cagliari elleni 2-2-es botlás csak a véletlen műve volt.
A José Mourinho vezette címvédőnek is van mit bizonyítania, mert ugyan múlt szombaton 1-0-ra legyőzte a Juventust a szuperrangadón, ám szerdán, a Bajnokok Ligájában meglepő vereséget szenvedett saját pályáján a görög Panathinaikosztól.
"Ezek után meg kell mutatnunk, mit tudunk valójában. Gyorsan feledtetnünk kell mindenkivel az egyébként megérdemelt vereséget" - nyilatkozta a portugál edző, akinek szerdán nagyban enyhítette csalódottságát, hogy együttese a nullapontos meccs ellenére is bejutott a BL nyolcaddöntőjébe.

Az AC Milan vasárnap Torinóban bajnokin, majd csütörtökön az angol Portsmouth otthonában UEFA Kupa-meccsen is csak döntetlent ért el, s a hétvégi délolasz túra sem ígérkezik számára könnyűnek. A Palermo (11.) ugyan messze nem olyan meggyőző most ősszel, mint az elmúlt szezonokban volt, ám otthon bárkit meglephet.
A hétközi BL-forduló után egy boldog és egy szomorú csapat rangadójára kerül majd sor az olasz fővárosban, ahol a kolozsvári CFR Cluj ellen győztes és csoportja élére állt AS Roma (15.) fogadja a nemzetközi csúcskupából kiesett Fiorentinát (6.). 
A nagyok közül a Juventus dolga ígérkezik a legkönnyebbnek, hiszen hazai pályán kell legyőznie a tabellán 18. Regginát.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier