Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Nem borult a papírforma idegenben, búcsúzott az utolsó mohikán
2007. augusztus 31., péntek 10:01
A gólnélküli budapesti első felvonás után nagykülönbségű vereséget szenvedett Hamburgban a Budapest Honvéd az UEFA-kupa selejtező második fordulójában. A HSV Jose Paolo Guerrero duplájával már a félidőben karnyújtásnyira került a továbbjutáshoz, Micso Szmiljanics öngólja után a végeredményt Choupo-Moting állította be a 91. percben.

Supka Attila a sorsolás után és a budapesti mérkőzést követően is azt mondta, a német rivális a favorit, a mester harminc százalék esélyt látott a piros-fekete bravúrra.

Szerény eséllyel, de nem feltartott kézzel utazott Hamburgba a Honvéd, a hazai gólnélküli döntetlen után pedig nyilvánvaló volt, gólt kell lőni a továbbjutáshoz. Kevesen gondoltak arra, hogy hosszabbítás, esetleg tizenegyespárbaj lesz, akik erre számítottak, azoknak már a 10. percben csalódniuk kellett.



Ekkor ugyanis a nagy elánnal kezdő HSV vezetést szerzett, az újpesti összecsapást a lelátóról szemlélő Rafael Van der Vaart kihagyhatatlan helyzetbe hozta Jose Paolo Guerrerót, a 23 esztendős támadó pedig közvetlen közelről nem is hibázott.

A bekapott gól megfogta a Honvédot, a piros-feketék erejének nagy részét a védekezés emésztette fel. A HSV diktálta a tempót, a félidő derekán mégis kiegyenlítettebbé vált a játék. Aztán a 39. percben jött a hidegzuhany, a perui csatár megszerezte önmaga és csapata második gólját.

Guerrero találatánál Mogyorósi József és Tóth Iván is hibázott. A jobb oldali védő nem volt elég határozott, így légpárbajt vesztett a peruival szemben, a tizenegyesölő ”Rettegett Iván” pedig miután kimozdult és visszatáncolt kapujába már nem tudott menteni.

Ha a helyén marad, ki tudta volna piszkálni a fejest a léc alól. Ezek után alaposan fel volt adva a lecke, ha ekkor kérdeztük volna Supka Attilát az esélyekről, könnyen elképzelhető, hogy változtatott volna álláspontján.

A fordulás után macska-egér játékot űzött a kispestiekkel a HSV, a játék minden elemében a házigazda bizonyult jobbnak. Az 50. percben Micso Szmiljanics megakadályozta Guerrero mesterhármasát, ez azonban nem jelentette azt, hogy felszabadult a Honvéd kapuja. A menteni igyekvő Szmiljanics balszerencsés mozdulatát követően ugyanis már harmadszor pihent a labda a vendégek hálójában.

A Szusza Ferenc Stadionban erővel jól bírta a Kispest, Hamburgban azonban hamar elfogyott a szufla. A második félidő derekán a biztos vezetés birtokában valamelyest visszavett a tempóból Huub Stevens alakulata, amely lélekben már a hétvégi Bundesliga-találkozóra készült. De azért a rend kedvéért a végén Choupo-Moting is beköszönt. Nemhogy a tavaszt, de még az őszt sem élték meg a magyar klubcsapatok a nemzetközi porondon. Augusztus 30-án búcsúzott az utolsó mohikán...

Forrás: nemzetisport.hu

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier