|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Nem érte kritika Kassai Viktort
nemzetisport.hu 2010. július 08., csütörtök 11:12
A spanyol válogatott Németország ellen megnyert elődöntője után a spanyol és a német újságok is elismerően írnak a Kassai Viktor, Erős Gábor és Vámos Tibor alkotta magyar játékvezetői hármas teljesítményéről. A madridi AS napilap szakírója szerint Kassai Viktor bámulatosan vezette a találkozót, míg a Marcától hetes osztályzatot kapott a bíró. A német lapok sem hibáztatták a játékvezetőt a kiesés miatt.
A spanyol lapok egy kicsit megijedtek, amikor megtudták, hogy magyar játékvezetői hármas dirigál majd a Németország elleni elődöntőben: az ibériai újságok az 1994-es világbajnoki negyeddöntőt emlegették, amelyen Puhl Sándor nem vette észre, hogy Mauro Tassotti lekönyökölte Luis Enriquét, a selección pedig 2–1-re kikapott Olaszországtól. A tegnap esti találkozó után a madridi AS napilap szakírója, Pedro Martín jegyzetében kiemelte, hogy ez volt az első olyan világbajnoki elődöntő a színes lapok 1970-es bevezetése óta, hogy senkit sem kellett sárga vagy piros lappal figyelmeztetni. „Spanyolországgal könnyű lapok nélkül lehozni egy meccset (ez volt a negyedik találkozó sorozatban, amelyen nem kapott lapot a selección), de nem szabad csorbítani Kassai érdemeit, aki bámulatosan bíráskodott, kevés hibával" – írta az AS újságírója, aki szerint Kassai helyesen döntött, hogy a vitatott szituációknál egyik oldalon sem ítélt büntetőt. A Marca napilap internetes oldalán hetes osztályzatot (tízes skálán) kapott a magyar bíró, míg az újság nyomtatott változatában kettes osztályzatot (hármas skálán) adtak Kassainak. A madridi lapnál dolgozó korábbi játékvezető, Rafa Guerrero rendkívül elismerően írt a magyar bíróról: úgy véli, Kassai „élvezte, hogy vezetheti a meccset". Guerrero szerint a játékosok ilyen játékvezetőre vágynak, aki csak akkor kerül főszerepbe, ha erre tényleg szükség van. A korábbi bíró szerint egy-két leshelyzetet tévesen ítélt meg a magyar hármas, de ez nem befolyásolta a találkozót. Guerrero végül gratulált Kassainak, és úgy vélekedett, a magyar bíró nagyon szeretheti a futballt. Sokatmondó, hogy a vesztes német oldalról sem érte kritika a magyar játékvezetőt. A tudósítások leginkább a félidő előtti tizenegyesgyanús eset kapcsán emlegetik Kassai Viktort, de ekkor is tárgyszerűen. Nem minősítik ítéletét, mindössze annyit közölnek, hogy Mesut Özil büntetőért, Sergio Ramos pedig sárga lapért reklamált. A semleges oldalról Julian Kersh elemezte a játékvezetői hármas teljesítményét, aki szintén elismerően írt Kassaiékről, és úgy véli, néhány leshelyzet téves megítélésén kívül szinte semmi hiba nem történt. Kersh szerint sokáig úgy tűnt, hogy a pályára berohanó szurkoló miatti kavarodás lerendezése lesz Kassai legnagyobb feladata. A goal.com munkatársa valószínűleg arra gondolt, hogy nagyon sokáig még csak szabálytalanság sem történt a meccsen: az elsőt a 27. percben kellett lefújnia Kassai Viktornak.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
London, olimpia, kajak-kenu, Rakonczay Gábor, kenu, világrekord, Chris Rea, fellépés, Budapest, február, Sportaréna, Vass Dóra, Év Sportolója-gála, bluray, filmek, top10, Dj Dominique, Mahasz, Dj, mix, Összefogás, Caramel, Király Viktor, Szikora, bocskai-emlékverseny, boksz, Debrecen, kézilabda, székesfehérvár, Egyiptom, tömegtragédia, futball, tüntetés, Lipcsei Betta, párkapcsolat, modellkedés, Sport TV, tiszatenyő, polgármester, orvvadászat, őzsuta, nyulak, MOB, olimpiai csapat, formaruha, pályázat, harmadik félidő, műsorvezető, foci, Dollhouse, pirner alma, rúdtánc, nőiesség, erotika, ZTE FC, játékoseladás, csőd, anyagi gondok, labdarúgás, Porto, vereség, golf, sport, Csisztu Zsuzsa, Digisport, jogász, cég, manager, Digi, férfi kézilabda, Eb, prémium, 8. hely, Németh Krisztián, átigazolás, foci.sport, J.M. Brothers, Melon, Leonidasz, síelés, hütte, Harcsa Zoltán, kórház, bezárás, budapest, Kocsis Sándor, Aranycsapat, magyar, foci,
|
|