Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Nem vélik lefutottnak a párharcot
nemzetisport.hu
2009. április 10., péntek 07:00
A Chelsea idegenben verte meg 3-1-re a Liverpoolt a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén, ám egyik csapatnál sem gondolják úgy, hogy ezzel eldőlt volna a továbbjutás. A Liverpoolnak legalább három gólt kell lőnie a jövő heti visszavágón, esélyeit növelheti, hogy John Terry eltiltás miatt nem játszhat a Stamford Bridge-en.

Guus Hiddinknek mindenképpen az volt a célja, hogy csapata gólt szerezzen a liverpooli találkozón. Nos, a holland mester igazán elégedett lehet, mert a Chelsea háromszor is betalált José Reina kapujába, és 3–1-es idegenbeli győzelmével fél lábbal már az elődöntőben érezheti magát.
De csak fél lábbal, ugyanis általános vélekedés, hogy még bármi megtörténhet a második mérkőzésen.

„Ezek után sokkal nehezebb lesz a dolgunk, 3–1-re vagy 3–0-ra kellene győznünk a Stamford Bridge-en – mondta Reina a vereség után. – Ahogy azonban már korábban is mondtam, bárhol képesek vagyunk nyerni. Vissza kell találnunk a helyes útra, és elkerülni a most elkövetett hibákat.”

Fábio Aurélio azt hangsúlyozta, hogy el kell felejteniük a szerdai fiaskót:

„Nem engedhetjük meg, hogy befolyásoljon minket ez az eredmény. Jó formában vagyunk, továbbra is nagy az önbizalmunk – nyilatkozta a brazil balhátvéd magabiztosan. – Nyilvánvalóan nagy csalódás ez a vereség, de tudjuk, hogy van még esélyünk.”

„Nagyon erősek voltak a levegőben, mi pedig sokat hibáztunk, amiért nagy árat kellett fizetnünk. Nem estünk azonban még ki, a futballban bármi megtörténhet. A visszavágón megpróbálunk három gólt szerezni és nagyon jól játszani” – mondta Rafa Benítez, a Mersey-partiak menedzsere a találkozót követően.

Jellemző a Chelsea-nél uralkodó hangulatra, hogy legnagyobb gondjuk nem más, mint hogy John Terry sárga lapok miatti eltiltása miatt nem szerepelhet a visszavágón.

„Úgy gondolom, JT a labdára ment, ahogy szokott, és a játékvezető csak a közönség és az ellenfél játékosainak nyomására húzta elő a sárga lapot – osztotta meg Frank Lampard véleményét azt az esetet illetően, amikor Terry összecsúszott Reinával. – Sajnálatos, hogy nem játszhat a visszavágón, de remélhetőleg nélküle is továbbjutunk, és tiszta lappal kezdhetjük az elődöntőt.”

Petr Cech szerint a második találatot a lehető legjobb pillanatban szerezték meg. A Chelsea cseh kapusa hozzátette: most már ők a továbbjutás esélyesei.

„Remek eredményt értünk el, pedig nem a legjobban kezdődött számunkra a mérkőzés. Néhány perc elteltével már hátrányban voltunk, pedig éppen a korai gólt szerettük volna elkerülni. Remekül reagáltunk azonban, s bár sok helyzetet kihagytunk, Braniszlav Ivanovics pontrúgást követően egyenlített, majd a lehető legjobb pillanatban megszereztük második találatunkat is” – mondta a találkozót követően Cech.

„Most már mi vagyunk a továbbjutás esélyesei, hiszen kétgólos előnyben vagyunk” – tette hozzá a cseh kapus.

Guus Hiddink, a győztes fél szakvezetője érthetően remek eredménynek tartja a 3–1-es sikert, de hangsúlyozta, hogy a Liverpoolt ezek után sem szabad lebecsülni. A holland mester a két gólt szerző Braniszlav Ivanovicsot és Michael Essient dicsérte leginkább.

„Nagyon örülök Ivanovics teljesítményének. Nem könnyű egy játékosnak, ha ilyen klubhoz kerülve, mint a Chelsea, nem kap elég játéklehetőséget. Ő azonban keményen dolgozott az edzéseken, megfelelő hozzáállást tanúsított” – beszélt a szerb védőről Hiddink, aki Essien méltatásával folytatta:

„Michael Essien volt a kulcsemberünk a középpályán. Amellett, hogy mindenhová követte Steven Gerrardot, támadásaink is sokszor tőle indultak” – beszélt a holland menedzser ghánai játékosáról.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier