Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Nemzeti Sporttanács: Vitray leköszönt, Sárközy lehet az utód
MTI
2008. szeptember 09., kedd 06:50
Sárközy Tamás lehet az utóda a Nemzeti Sporttanácsot megalakulása óta elnökként vezető Vitray Tamásnak, aki életkorára hivatkozva július 24-én benyújtotta lemondását a köztársasági elnöknek, és döntéséről tájékoztatta az őt jelölő miniszterelnököt is.

A Kormányszóvivői Iroda MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményéből kiderül, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő tudomásul vette Vitray Tamás lemondását, megköszönte a tanácsban végzett munkáját, egyúttal pedig kezdeményezi Sárközy Tamás jogászprofesszor kinevezését. 
"Ma délelőtt megtörtént a felkérés, amelyet előzetesen elfogadtam - válaszolta az MTI érdeklődésére Sárközy Tamás. - Most szeretném egymás után megkeresni azoknak a sportszervezeteknek a vezetőit, amelyek tagokat delegálnak a tanácsba. Ezután felveszem a kapcsolatot a politikai pártokkal is, és ha érzem a bizalmat, akkor véglegesen is elvállalom ezt a társadalmi megbízatást." 
  

Sárközy Tamás elmondta: ő egy ülésező, erős és a kormány számára javaslatokat tevő munkabizottságként képzeli el a Nemzeti Sporttanácsot, amely összehangolja a sportban működő különböző civil- és állami szervezetek érdekeit. A jogászprofesszor egyértelműsítette: a tanács nem kíván foglalkozni a magyar sportolók pekingi szereplésének értékelésével, mert álláspontja szerint az a Magyar Olimpiai Bizottság feladata. Sárközy Tamás úgy látja, a tanács első fontos feladata az lesz, hogy a kormánynak javaslatot tegyen a sport jövő évi állami támogatására.     
A Nemzeti Sporttanács - Gyurcsány Ferenc akkori gyermek-, ifjúsági és sportminiszter ötletére - négy éve alakult a kormány mellett működő tanácsadó, javaslattevő testületként a magyar sport eltérő érdekeinek összehangolására.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier