|
Nemzetközi kupák: a Győr a mi utolsó reményünk
samsungsport.hu
2010. július 29., csütörtök 14:12
Ma rendezik az Európa Liga harmadik selejtezőkörének első összecsapásait, az egyedüli magyar résztvevő a francia Montpellier ellen meccsel.
A ZTE és a Videoton már búcsúzott az Európa Ligától, míg a Bajnokok Ligájában a DVSC-TEVA áll a kiesés küszöbén, egyedül a Győri ETO-ban bízhatnak, akik még magyar sikerekben reménykednek a nemzetközi porondon. A zöld-fehéreknek azonban nem lesz egyszerű dolguk, a francia Montpellier ellen kellene kivívna a továbbjutást. Pintér Attila csapata az előző körben kahaz ellenfelet vert simán, a franciák ellen azonban kevés az esély a magabiztos sikerre, bravúr kell a továbbjutás kiharcolásához.
- Szeretnénk hazai pályán előnyt szerezni, és nagyon sokat jelentene, ha a vendégek nem tudnának gólt rúgni. Mindent el kell követnünk csütörtökön, hogy közönségünk előtt előnyt tudjunk kiharcolni a visszavágóra - mondta Pintér Attila, vagyis a győriek nem játszanak döntetlenre, kizárólag a győzelmet tartják elfogadható eredménynek. A Montpellier tavaly jutott fel az élvonalba, de újonc létére kiválóan szerepelt a bajnokságban, az ötödik helyen zárta az előző szezont. A keretben nincsenek világsztárok, de egységes az együttes, és jó néhány bravúrt elért az elmúlt idényben.
A győriek helyzetét nehezíti, hogy legjobb csatáruk, Tarmo Kink a héten elhagyta a klubot, a Middlesbrough-ba igazolt. Az érte kapott 1 millió euró nyilván jól jön majd a klubnak, de a pályán semmi hasznát nem veszi ma a csapat, sokkal inkább megérzi a támadó hiányát.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Sturm Graz, Lokomotív Moszkva, Európa Liga, Szabics, Anderlecht, futball, tottenham, európa liga, pálya, sport, magyarok, labdarúgás, program, csoportkör, Schalke, gyep, foci, bukarest, csapatok, kiosztás, FTC, csapat, meccs, jegyek, kabát péter, dvsc, debrecen, dzsudzsák balás, psv, mlsz, bl, stadion, dzsudzsák balázs, psv eindhoven, futbal, ukrán, mérkőzés, továbbjutás, Dzsudzsák Balázs, Debrecen, PSV Eindhoven, magyar foci, DVSC, PSV, Eindhoven, debrece, Kabát Péter, atletico madrid, rosenberg, loki, eindhoven, Dzsudzsák, Messi, barcelona, EL, Máté Péter, UEFA,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|