|
NHL: Kisett az alapszakasz győztes
MTI
2010. április 29., csütörtök 10:26
Az alapszakaszgyőztes Washington Capitals már az első körben kiesett az észak-amerikai profi jégkorongliga rájátszásában.
Az amerikai együttes összesítésben már 3-1-re vezetett a párharcban, ám az utolsó három csatát elveszítette. A Canadiens legjobbja a szlovák kapus, Jaroslav Halak volt, aki ezúttal 41 védést mutatott be, míg az előző találkozón 53-szor hárított. A fővárosiak sztárja, az orosz Alekszandr Ovecskin ezúttal egy gólpasszig jutott, de ez kevés volt. A kiváló csatár a kiesés után ugyanakkor részt vehet majd a jövő héten kezdődő németországi vb-n. A Canadiens az NHL történetének kilencedik csapata, amely utolsó kiemeltként legyőzte a legelőkelőbb helyen rangsorolt ellenfelét, de az első, amely 1-3-ról tudott fordítani.
A Montreal a következő körben a Sidney Crosbyval és Jevgenyij Malkinnal felálló címvédő Pittsburgh Penguinsszel találkozik. A másik keleti párharcban Philadelphia Flyers-Boston Bruins összecsapást rendeznek. Nyugaton San Jose Sharks-Detroit Red Wings és Chicago Blackhawks-Vancouver Canucks főcsoport-elődöntőket rendeznek.
Eredmény:
Keleti főcsoport, negyeddöntő, 7. mérkőzés:
Washington Capitals-Montreal Canadiens 1-2
A párharcot 4-3-as összesítéssel a Montreal nyerte.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Canucks, Phoenix Suns, NHL, jégkorong, Detroit, Vancouver, San Jose, jégkrong, Chicago, New York, jégorong, Pittsburgh, Toronto, Dzsudzsák, Mahacskala, rangsor, C. Ronaldo, Forbes, legértékesebb csapat, Chicago Blackhawks, győzelem, Ryan Smith, hátvád, volán, foci, futball, hoki, vasas, csapat, újpest, finn, Marko Kiprusoff, szurkoló, rátámadt, csehország, jagr, sport, nhl, ütközés, danny briere, HHL, stanley, chicago, döntő, flyers, byfuglien, Philadelphia, vezet, jegkorong, crosby, vb, pingvinek, philadelphia, meccs, Redwings, főcsoport, danton, borton, ugynok, staal, hurricanes, ute, ftc,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|