|
Női kard Világkupa három magyar kiemelttel
MTI
2010. február 17., szerda 13:28
A nevezések alapján csaknem nyolcvan vívó indul a hétvégi, budapesti női kard Világkupa versenyen.
"Remélem jobb lesz a szereplés, mint a hét elején volt, mert a moszkvai verseny nem igazán jött össze a lányoknak, függetlenül attól a ténytől, hogy egy Grand Prix-n már nincs könnyű ág" - kezdte esélylatolgatását Nébald György szövetségi kapitány, nem sokkal azután, hogy az orosz fővárosból a versenyzőkkel hazatért. Moszkvában a női csapat kilencedik lett, egyéniben pedig a legjobb magyar, Pető Réka a 30. helyen végzett. "Lassan előre kellene lépni, és az ilyen versenyeken, mint a most hétvégi, lehet ranglistapontokat szerezni, skalpokat begyűjteni.
Nagy Orsi stabilan ott van az élmezőnyben, de a két Réka, Benkó és Pető közül valamelyiknek most már illene csatlakoznia hozzá. Remélem, hogy két magyar eljut a legjobb 16-ig, közülük egy pedig a nyolcba is bekerül." A mezőnyben várhatóan 17 hazai vívó lesz, közülük Nagy, Benkó és Pető kiemeltként - tizenhárom külföldi társukkal együtt - a szombaton 14 órakor kezdődő selejtezőben még nem vív. A 64-es tábla küzdelmeit vasárnap 9 órától bonyolítják le, a négyes döntő első asszóját 14:30-kor rendezik a XIII. kerületi sportcsarnokban (Láng Csarnok).
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
vívás, öttusa, Balzsay, ökölvívás, családja, felkészülés, Berki Krisztián, torna, Balzsay Károly, Magas-Tátra, edzés, boksz, WBA, címmérkőzés, címvédés, szabó bence, gyenge, baj, kapitány, hopkins, világbajnok, döntetlen, vb, kardozók, catania, sport, szabados kristóf, vívás, búcsú, nyolcaddöntő, kvóta, olimpia, erdei zsolt, meccs, mérkőzés, decembe, balzsay, profi, box, aréna, világbajnoki cím, eb, váltóverseny, úszás, váltócsapat, párbajtőrcsapat, Európa-bajnokság, galánta, döntő, gotti, k-1, kunkli tivadar, lengyel, hajdúság, dvsc, kokó, kovács istván, bokszoló, üzlet, MOB, sportigazgató, Abaházi Csaba, Vágó Piros, Class Fm,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|