|
Női kosár Eb - Vereség a lettektől is
MTI
2009. június 09., kedd 10:05
Kikapott a házigazda lettektől hétfőn, így a továbbjutás szempontjából nehéz helyzetbe került a magyar válogatott a női kosárlabda Európa-bajnokságon.
A vasárnap a görögöktől kellemetlen meglepetésre 59-43-ra kikapó magyarok Horti Dóra három rontott kísérlete után találtak be először, ám a hazaiak csupán 6:54 percnél. Aztán beindult az Euroliga-ezüstérmes Salamancát erősítő Gunta Basko, és egymaga 9 pontot szórt. A várt henger ezzel együtt elmaradt, a sok büntetőt és palánk alatti helyzetet elrontó vendégek egészen 11-9-ig jól tartották magukat, ám akkor a baltiak egy 8-0-ás rohammal faképnél hagyták őket. A folytatásban a 2007-es év európai legjobbjává választott Anete Jekabsone-Zogota már triplákkal torolta meg a magyar hibákat, így a 13. percben 10 pont fölé nőtt a különbség. Bár a túloldalon szinte csak a két sztár villogott, 32-18-nál egy újabb 8-0-ás lett sorozattal már eldőlni látszott a mérkőzés. A nagyszünetben 40-24 volt az állás.
A félidei statisztikában az szúrt leginkább szemet, hogy az ellenfél csaknem háromszor olyan hatékony volt a mezőnyből (65, illetve 23 százalék), több mint kétszer annyi gólpasszt osztott ki (10/4), és a magyarok tíz triplakísérletéből csak kettő ért célba.
Fordulás után gyorsan 23 pontra meglépett a rivális, ekkorra már megnyugodtak a kedélyek, a közönség önfeledten dobolt-énekelt, hangosan éljenzett minden hazai találatot, közben a túloldalon a Rátgéber-alakulat (talán már keddre) gyakorolhatta a támadási variációkat. A harmadik játékrész ennek megfelelően döntetlen lett, a két Anna, Vajda és Vida - utóbbi az Eb kellemes meglepetése - ígéretes kosarakat szerzett.
Az utolsó etap elején 9-0-ás vendégszéria alakult ki, melynek köszönhetően 13 pontra olvadt a hátrány, ám néhány elpuskázott helyzet miatt csakhamar "helyreállt a rend" az Olimpiskais Centrsben. Fegyvernekyék ekkor valamelyest tartották a lépést a házigazdákkal, ám a papírforma-vereséget nem tudták elkerülni.
Rátgéber László együttese a továbbiakban már csak abban bízhat, hogy kedden megveri a lengyeleket. Ebben az esetben hármas holtverseny alakul ki a lettek mögött, és az előzetes számítások szerint egy tízpontos siker már elég lenne a középdöntőhöz. Ellenkező esetben a gárda sereghajtóként szerdán hazautazik.
A B csoport harmadik, utolsó fordulójában a magyarok közép-európai idő szerint kedden 17 órakor találkoznak a lengyelekkel.
Rátgéber László szövetségi kapitány: "Az első félidő katasztrofális volt, pár embernek fel kellene ébrednie. Fájó, hogy nincs játékerőnk, de szerintem most fizetjük meg a két kihagyott Eb árát. Mentális gyengeség és buta hibák jellemzik a játékunkat, holnap ennél sokkal több kell."
Vajda Anna csapatkapitány szerint "Az elején és a harmadik negyedben partiban voltunk a lettekkel, mégsem sikerült, pedig többet voltunk a földön, mint két lábon. Nagyon küzdöttünk, de tudomásul kell venni, hogy legutóbb, 2003-ban csak ketten voltunk ott a mostani csapatból, én akkor csak perceket töltöttem a pályán, még labdát sem igen tudtam vezetni. Holnap képesek vagyunk legyőzni a lengyeleket!"
Eredmény, 2. forduló, B csoport:
Lettország-Magyarország 76-59 (20-11, 20-13, 17-17, 19-18)
----------------------------------------------------------
Liepaja, 2500 néző, v: Keseratar (török), Tatic (szerb), Dmitriev (fehérorosz)
Legjobb dobók: Jekabsone-Zogota 25, Tamane 20, Basko 14, illetve Vajda 16, Vida 10, Fegyverneky 9
A csoport állása két forduló után:
----------------------------------
1. Lettország 4 pont
2. Görögország 3 (119-105)
3. Lengyelország 3 (114-146)
4. MAGYARORSZÁG 2
A keddi program magyar idő szerint:
-----------------------------------
MAGYARORSZÁG-Lengyelország 17 ó
Lettország-Görögország 19:15 ó
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
nőikosárlabda, Eb, A osztály, NőiKosárlabda, Rátgéber, FTCNőiKosárlabdaSzakosztály, Kristen Stewart, Hófehér, divat, öltözködés, férfi, hormon, fogamzásgátlás, halálos gázolás, vas megye, autós, biciklis, bajoki, arany, Olaj, szolnok, Tour, 2010, győztes, hivatalos, Baricz gergő, Keresztes, szerelem, pár, szakítás, vizsla, baleset, esett, öregember, szlovákia, dohányzás, elektromos cigi, Adidas, per, feltaláló, Oroszi, Hatala József, távozik, lemondás, NVSZ, gyilkosság, játszótér, Nyíregyháza, Justin Bieber, Selerna Gomez, verekedés, támadás, fotó, Zac Efron, fényképészet, fotózás, bunda, olasz futball, fogadási csalás, Bonucci, telefonadó, labdarúgás, foci, labdarúgó eb 2012, ukrán válogat, Pécs, kosárakadámia, sport, kosárlabda, ratgeber, edzo, euroliga, kosar, gyilkossag, szpartak, szekely,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|