|
Növelné befolyását a Nemzeti Sport Szövetség
NSSZ
2010. február 01., hétfő 14:26
2010-től jelentős változásokat vár a sportéletben az NSSZ elnöke, aki a 75 sportágat képviselő szervezetben is új irányokat szabott.
- 2009-ben elkészítettük azt a stratégiát, melynek mentén tovább szeretnénk dolgozni a 2010-es esztendőben – jelentette ki évindító interjújában Dr. Gémesi György. – Ennek egyik eleme a továbbképzés fejlesztése, a Testnevelési Egyetemmel közösen, például bizonyos nem olimpiai sportágak edzőképzésében. Fontos a gazdasági kapcsolatrendszer építése, ezért indult útjára a sportgazdasági VIP-fórumsorozat, erre igyekeztünk minél több gazdasági erőteret felfűzni. Fontos a meglévő szponzoroknak köszönetet mondani, másrészt bővíteni a támogatók körét. A folyamat harmadik része a szövetségekkel való kapcsolattartás, a sportágakért dolgozók munkájának megkönnyítése, működési költségeinek csökkentése, például a közös pályázatfigyelés révén, hiszen az Európai Unió a Lisszaboni Szerződésben deklarálta a sport kiemelt támogatását.
A Nemzeti Sportszövetség az elmúlt időszakban több együttműködési megállapodást írt alá az integráció, az összefogás jegyében, és az NSSZ elnöke kijelentette: további megállapodások várhatók például a Sportegyesületek Országos Szövetségével, a Szabadidősport Szövetséggel, és élő a kapcsolat a legnagyobb partnerrel, a Magyar Olimpiai Bizottsággal is.
- Az NSSZ arra törekszik, hogy növelje befolyását és lobbierejét, ennek érdekében racionalizálja működését, hatékonyabbá teszi kommunikációját, megerősíti arculatát – mondta Dr. Gémesi György. – A többi szervezettel összefogva próbált hatást gyakorolni már a költségvetési vita során is a döntéshozókra a sport érdekében. Ez nem volt hatástalan, mert kb. 400 millió forint többletforrást sikerült a sportnak kiharcolni. A sport Magyarország egyik húzó ágazata, mégis folyamatos financiális problémákkal küszködik, pedig 1-2 milliárd forintból csodát lehetne tenni, mivel hihetetlen szakmai felkészültség és elszántság tapasztalható sportélet szereplői részéről, hogy eredményesek legyünk.
Az NSSZ elnöke, aki egyben az Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke hangsúlyozta: az önkormányzatok jelenleg 20 milliárd forintot költenek sportra, szemben a kormány 4 milliárdjával, melyet a működési költségek fedezésére szán, az önkormányzatok számára azonban ez nem kötelező feladat, és a nehéz helyzet miatt félő, hogy a legtöbben ezen lesznek kénytelenek spórolni. – A megoldást nem abban látjuk, hogy az új kormány majd egy hatalmas pénzestáskával érkezik. A legnagyobb ellenzéki párt elnöke azonban nemrég kijelentette: a sport stratégiai ágazat lesz, erre pedig a gazdasági élet szereplői is odafigyelnek, mert számukra is hozadékai lehetnek egy ilyen célnak. Az ország versenyképessége szempontjából is fontos, hogy az emberek fizikális és mentális állapota javuljon, ebben pedig segít a sport – hívta fel a figyelmet az NSSZ első embere.
A Nemzeti Sportszövetség számára a 2017-es budapesti-gödöllői Világjátékok pályázatának összeállítása is az idei év kihívása lesz. Dr. Gémesi György ennek kapcsán elmondta: a Magyar Kormány, a Fővárosi Önkormányzat és a sportélet szereplői is támogatják a kezdeményezést. A sportvezető szerint a Világjátékok jóval kisebb költséggel jár, mint az ötkarikás játékok, meglévő létesítményekre épül. Az olimpián kívüli sportágak közös sporteseményének rendezéséért folyó versenyfutás áprilisban kezdődik.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Tour, 2010, győztes, hivatalos, öngyilkos, olasz, labdarúgó, Adidas, per, feltaláló, Oroszi, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, marian cozma, gyilkosság, garázdaság, kupon, támogatás, paralimpia, Kim Kardashian, Kanye West, szerelmespár, úszás, Áder János, Gyurta Dániel, úszó Eb;, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, köztévé, eb, olimpia, közvetítés, új gumik, forma1, pirelli, hallhatatlan, csarnok, schobert norbi, börtön, kihívás napja, motogp, visszavonulás, budapest, jégkorong, divizió, gólbíró, goalref, Dánia, FIFA, Forma-1, gumik, Mateshitz, Vágó Piros, Abaházi Csaba, rádió, párbaj, autó, egészségügy, általános béremelés, orvosok, rezidens, fizetésemelés, rezidensszövetség, Olaj, Szolnok, kosárlabda, Artland Dragons, Lázár János, Papp Magor, tanonc,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|