Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
O. J. Sámsonnak a mezítlábas verzió jött be
2010. március 30., kedd 09:34
Az Unibet Pókermilliomos bajnokság negyedik elődöntőjében a fiúk végre a játékra koncentráltak. O.J. Sámson sokáig bírta. Riki kiesésekor sokat kellett kisípolni az adásból. Az Unibet.com-on kvalifikált szobafestő-mázoló remekelt. Márkó, a pókerprofi viszont nyert.

A negyedik elődöntő második része rengeteg, eddig nem látott izgalmas helyzetet hozott. Az Unibet Pókermilliomos 2. évadának első PÓKER-e is beérett. Fortuna, Kovács Sándornak, az online kvalifikált játékosnak kegyeskedett vele.

Riki, lapsivatagra panaszkodott, aminek meg is lett az eredménye; a társaság színfoltja harmadiknak esett ki az asztaltól, egy O.J. Sámsonnal való párbaj után. Volt egy kis sípolás a műsorban, miután kiderült, hogy ő veszített. De szerencsére Rikink, gyorsan regenerálódott a kiesését követő interjú után.

A három bent maradt játékos esetében, csupa izgalmas leosztásnak lehettünk szemtanúi. Kovács Sanyi sikeresen lecsapolta O. J. Sámson zsetonkészletét. Márkó szintén feltankolt zsetonokkal.
O.J. Sámson, akinek sokáig óriási szerencséje volt, egy Márkóval való párbajnál elvérzik. „ Van ilyen; a lakkcipő és a mezítláb közül, az utóbbi jött most be” kommentálja lazán kiesését O.J.

A Heads up beli első all-in csatában az Unibetes játékos kifosztja Márkót, a pókerprofit. Folytatódik a pszichológiai hadviselés a folyamatos all-in csatákban az asztalon. Majka megjegyzi, hogy az 1 percre jutó all-inek száma meghaladja az eddigi maximumot. Végül Márkó egy all-in győzelemmel behozhatatlanul megerősödik, így csak idő kérdése és Kovács Sándort kiejti.

Győzelme után elárulta Márkó, hogy egy babonája van; mindenképpen ugyanabban a ruhában szeretne a döntőasztalon játszani, mint amiben most játszott.
„ Az biztos, hogy ugyanebben a zakóban jövök majd, azért a pólót lehet, hogy lecserélem. De akkor lehet, hogy nem fog működni a dolog. Lehet, hogy inkább át sem öltözöm a döntőig” 

Márkó a játékról:

 Remekül éreztem magam az asztalnál. Követtem el apró hibákat, de úgy gondolom, hogy egy ilyen típusú játékban azért ez megengedett. Egy elvesztett parti ellenére is viszonylag könnyen nyertem meg a heads-upot. Úgyhogy jól érzem magam.
A döntő asztalról az internetről kvalifikált játékost nem ismerem, de Polgár Krisztának nagyon örülök, és hát Magyarország legjobb pókerjátékosa is ott lesz az asztalon Iteopepe, azaz Gelencsér Péter”.

 

+ képgaléria

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier