|
Ocskayról nevezhetik el a fehérvári jégcsarnokot
telesport.hu
2009. március 26., csütörtök 07:00
A székesfehérváriak, a csapat szurkolói, a játékostársak 17:30-kor fáklyás felvonuláson tisztelegnek az elhunyt hokis emléke előtt
Az Alba Volán SC javasolja Székesfehérvár önkormányzatának, hogy a városi jégcsarnokot ifjabb Ocskay Gáborról nevezzék el.Ezt a klub társelnöke jelentette be azon a sajtótájékoztatón, amelyen részt vett id. Ocskay Gábor, az elhunyt jégkorongozó édesapja is. Az önkormányzat tulajdonában álló jégcsarnokban - ahol a sajtó képviselői mellett szép számban megjelentek a szurkolók, a kegyeletüket leróni szándékozó fehérváriak is - Tóth István megrendülten emlékezett a 34 éves korában, szívinfarktusban meghalt válogatott jégkorongozóra. "Ifjabb Ocskay Gábor olyan vezéregyénisége volt a csapatnak, amilyen évtizedenként egy, ha születik" - mondta. Emlékeztetett rá, hogy a válogatott hokis öt-hat évesen Székesfehérváron kezdte a sportolást, és sportpályafutása során mindvégig kitartott a város, a klub mellett. Bár többször is lett volna lehetősége máshova igazolni, példaértékű klubhűség jellemezte, s a komoly anyagi kihívások ellenére mindvégig azért a klubért dolgozott, amelyben felnőtt, s amelyben korai, tragikus halála miatt idő előtt be is fejezte pályafutását. Példaértékű volt nemcsak a játéktudása, hanem az emberi magatartása is, ezért is tudott a csapat vezéregyénisége lenni - mondta a klub társelnöke.
Hozzátette: az elhunyt sportoló pótolhatatlan lesz. S bár "az élet nem áll meg, de úgy már nem megy tovább, mint eddig", hiányát mindig érezni fogja a jégkorongsport. A játékos édesapja, id. Ocskay Gábor, a klub ügyvezetője azt kérte, hogy a következő napokban ne kérjenek tőle és a családtagoktól nyilatkozatot. Mint mondta, szeretnék békében, nyugalomban gyászolni az elvesztett fiút. Gábort Székesfehérváron fogják eltemetni, a temetés időpontjáról, helyéről értesítik majd a nyilvánosságot. Hozzátette: azt kívánja, senki ne kerüljön olyan helyzetbe, hogy fia az életéért küzdve, karjaiban távozik az élők sorából. Beszélt a játékostársakról is - akik a sajtótájékoztató végét az öltözőben várták -, amint azt megjegyezte, a következő időben hatalmas feladatuk lesz, de "Gáborért is küzdve" fogják azt megoldani. "Az, hogy itt vannak, hogy mindannyian itt vagyunk, sok erőt ad mindenkinek" - mondta az elhunyt játékos édesapja. Az MTI úgy tudja, hogy a válogatott jégkorongozó halálának okát megállapító boncolás eredménye még nincs meg, az édesapa ugyanakkor hozzájárult ahhoz, hogy egy törvényszéki orvosszakértő is megvizsgálja a holttestet. A székesfehérváriak, a csapat szurkolói, a játékostársak 17:30-kor fáklyás felvonuláson tisztelegnek az elhunyt hokis emléke előtt. A jégcsarnoknál, ifj. Ocskay Gábor fényképe előtt reggel óta gyűlnek a virágok, a lobogó mécsesek, gyertyák. A délelőtti műszakok után egyre többen zarándokolnak el oda, hogy fejet hajtsanak, tisztelegjenek emléke előtt.
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Katie Holmes, Suri, fürdés, víz, úszás, Ben Affleck, Jennifer Garner, Violet, Ben Stiller, Kristen Wiig, Kristen Stewart, Hófehér, divat, öltözködés, Lindsay Lohan, drog, alkohol, botox, plasztika, Jobbik, cigányok, rendőrség, BAZ, önkényuralmi jelek, nagykanizsa, festés, horogkereszt, teknős, patak, pest, amerika, ragadozó, támadt, renőrök, tört, zuzott, férfi, hormon, fogamzásgátlás, prostitúció, emberkereskedelem, rézkábel, redőrök, elfogták, többszáz, méter, halálos gázolás, vas megye, autós, biciklis, bajoki, arany, Olaj, szolnok, Tour, 2010, győztes, hivatalos, Váczi Gergő, Eezer lámpás éjszakája, eltűnt gyerekek, L.L. Junior, édesapja, halál, gyomorfekély, Baricz gergő, Keresztes, szerelem, pár, szakítás,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|