|
Ormai László az új asztalitenisz-csarnok névadója
MTI
2010. január 13., szerda 09:00
Ünnepélyes keretek között leplezték le kedden délután a Marczibányi téren a Statisztika asztalitenisz szakosztályának otthonát, amely a sportért is felelős Önkormányzati Minisztérium döntése alapján ezentúl Ormai László nevét viseli.
Varga Zoltán önkormányzati miniszter beszédében méltatta a 77 esztendős sportvezető sikereit. Kiemelte, hogy miközben irányításával világszerte ismert műhellyé vált a Statisztika, a klub soha nem várt állami támogatásra, nem panaszkodott, mégis mindenki elvégezte a munkáját. Benedek Fülöp a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) elnöke mindehhez hozzátette, hogy a csarnok felújítását, korszerűsítését a nemzetközi szövetség is támogatta, a cél pedig az, hogy a Marczibányi téren alakítsák ki a sportág közép-kelet-európai központját. "Azt hittem, már nem tudnak meglepni, most azonban mégis sikerült - mondta Ormai. - Az elismerés és a megtiszteltetés mellett azonban nagyon fontos, hogy az épület is megújult, és így megfelelő helyszín lesz nem csak a magyar, de az európai asztaliteniszezők számára is.
A sportvezető hozzátette, mindig is úgy igyekezett irányítani a Statisztika szakosztályát, hogy közben alkalmazkodott a mindenkori körülményekhez, mert másképp nem tudta volna életben tartani a magyar sport egyik legsikeresebb klubját. Ormai labdarúgóként kezdte sportolói pályafutását, majd asztaliteniszre váltott. 1954-ben vette át a Statisztika női csapatának vezetését, s irányításával a csapat 25 alkalommal nyert BEK-et, 40-szer nemzeti bajnoki címet, ebből 39-et megszakítás nélkül. Tanítványai különböző korosztályokban összesen 97 Európa-bajnoki címet nyertek. Ormai a hazai szövetség tiszteletbeli elnöke, a Magyar Edzők Társaságának elnöke, Ezüstgerely-díjas mesteredző, s továbbra is a Statisztika asztalitenisz szakosztályának első embere.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Szandi, Bálint Antónia, jótékonyság, asztalitenisz, Rooney, Ferdinand, Manchester United, gus hansen, póker, sport, eb, döntő, páros, EB, magyarok, London2012kvóta, olimpia, czene attila, d. tóth kriszta, grosics, buzánszky, nemzet sportolója, Berczik Zoltán, elhunyt, póta georgina, valogatott, csport, nehez, kina, vvleo, nagy, edmond, meccs, NSSZ, magyar, dijatado, gala, koczian, jozsef, pingpong, sarandon, waldner, stockholm, tenisz, kosiba, Universiade, Kézilabda, Belgrád, Kosárlabda, Asztalitenisz, KirályPálma, Tenisz, Sport, BabyGabi, TóthPótaPárosTovábbjutás,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|