Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Ötöt szórt a Barca a Sahtarnak
hir24.hu
2011. április 07., csütörtök 09:20
Messiék hazai pályán négygólos előnyt szereztek az ukrán bajnok ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán.

A két csapat a közelmúltban többször is találkozott egymással, összecsapásaik mindig kiélezett küzdelmet hoztak. A párharc - és az egész BL-sorozat - esélyesének tartott katalánok számára intő jel lehetett, hogy a 2009-es európai Szuperkupa-döntőben csak a hosszabbítás során tudtak az ukránok fölé kerekedni, a BL tavalyi kiírásának csoportkörében pedig a Sahtar a Nou Campban nyert 3-2-re. Xaviék akkor idegenben győzni tudtak, most hazai pályán készültek megnyugtató előnyt szerezni.

Másfél perc után úgy tűnt, nincs oka a Barcának a félelemre: Messi indítása az ukránok védőjének lábáról került Iniesta elé, a világbajnok spanyol középpályásnak pedig nem okozott gondot kihasználni a ziccert, közelről a jobb alsó sarokba helyezett (1-0).

A Sahtar érezhette, hogy nem szabad lendületben hagyni a Barcát, a vendégek hamar ellentámadásba lendültek. Mindez eredménnyel is járhatott volna, de Luiz Adriano nem ma játszotta élete meccsét. A brazil csatár rövid időn belül kétszer is Valdesre vezethette a labdát, de először elhagyta a játékszert, másodszor pedig a jobb kapufa mellé lőtt.

Guardiola csapata észbe kapott, ismét fokozta a nyomást, ami újabb hazai lehetőségekhez vezetett. A 34. percben Iniesta zseniálisan ívelt át a védők felett, labdájára Dani Alves indult, aki a kiinduló kapus mellett eltolta a játékszert, majd megduplázta a katalánok előnyét (2-0).

A második félidőben sem lankadt az iram, a két csapat kifejezetten élvezetes mérkőzést játszott egymással. A 2009-es BL-győztes továbbra is irányított, az 53. percben pedig betalált a középhátvéd is: Piqué egy laposan legurított szögletet küldött a kapura, a megpattanó labda Pyatov mellett a hálóba gurult (3-0).

Ez már megnyugtató előnynek tűnt a katalánok számára, ekkor azonban a Sahtar egy szabadrúgás után szépíteni tudott, Rakitskiy a hosszú sarokba továbbította Srna beívelését (3-1). Még szinte ki sem örömködhették magukat az ukránok, ismét háromgólosra nőtt a különbség, miután Keita a jobb felső sarokba bombázott Messi passza után (4-1).

Luiz Adriano vesszőfutása tovább folytatódott, tíz perccel a vége előtt éles szögből kapufát lőtt, a labda pontosan Valdes kezébe pattant vissza. A Barca részéről Messi talált a kapuba, de les miatt érvénytelenítették a gólját.

A kegyelemdöfést négy perccel a rendes játékidő vége előtt Xavi vitte be az ukránoknak, Dani Alves remek labdával szolgálta ki a középpályást (5-1). Nagyszerű játékának köszönhetően a spanyol listavezető négygólos, kényelmesnek mondható előnyből várhatja a jövő hét keddi visszavágót.

Eredmény - Bajnokok Ligája negyeddöntő:

Barcelona - Sahtar Donyeck 5-1 (2-0)

Barcelona: Valdes - Dani Alves, Pique, Busquets, Adriano - Xavi, Mascherano, Keita - Villa, Messi, Iniesta. Vezetőedző: Pep Guardiola

Sahtar Donyeck: Pyatov - Srna, Ischenko, Rakitskiy, Rat - Hubschman, Mkhitaryan - Douglas Costa, Jadson, Willian - Luiz Adriano. Vezetőedző: Mircea Lucescu

gólszerző: Iniesta (2.), Daniel Alves (34.), Piqué (53.), Keita (61.), Xavi (86.) illetve Rakitskiy (60.)

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier