|
Öttusa Eb: Hatvanketten a harminchat döntős helyért a férfiaknál
MTI
2011. július 28., csütörtök 11:25
Két csoportban összesen hatvanketten küzdenek csütörtökön azért, hogy bejussanak a szombati férfi döntőbe az öttusázók angliai Európa-bajnokságán.
A tét ezúttal a szokásosnál nagyobb, ugyanis a finálé résztvevői közül nyolcan olimpiai kvótát szereznek. A magyar csapatot a 2009-ben egyéni világbajnok Marosi Ádám, az idén a Világkupa-döntőn aranyérmes - és ezzel már ötkarikás részvételi lehetőséghez jutott - Kasza Róbert, valamint Demeter Bence alkotja, az egyéni induló Tibolya Péter.
A sorsolás alapján Marosi és Tibolya az A, Kasza és Demeter pedig a B csoportba került. Előbbiek vívással kezdenek, aztán úsznak, utóbbiak számára fordított a menetrend, végül a mezőnynek mindkét fele a kombinált számban versenyez. A program magyar idő szerint 18 óra körül zárul.
A Londontól délkeletre fekvő Gillingham Medway Park nevű sportközpontjában minden egy helyen van, az uszoda és a vívóterem mellett, az atlétikai centrumban alakították ki a lovas pályát, jelölték ki a futópályát, illetve építették fel a lőteret.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
vívás, öttusa, Marosi Ádám, világkupa, nyitán, Usa, vb, váltó, magyar, kapitány, érem, Moszkva, öttusa vb, vegyesváltó, verseny, olimpia, Demeter, Cseh, versenyző, selejtező, sport, válogatott, moszkva, pálvölgyi, eb, váltóverseny, úszás, váltócsapat, európa bajnokság, kvóta, bárdosi sándor, brasch bence, csepel, london, jegy, elkelt, tenisz, joó abigél, kasza róbert, év sportolója, díj, KSI, női öttusa, harmadik, bronz érem, Öttusa VB, magyarok, vezetnek, Gyenesei, Kovács, szingapúr, 2012, újdonság, aranyérem, Schmitt, pál, mob, koko, ottusa, vilagkupa, aladar, halal,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|