|
Peirsol szerint csodadresszek nélkül is megdönthetőek a világcsúcsok
MTI
2009. augusztus 27., csütörtök 09:44
Aaron Peirsol, a többszörös olimpiai és világbajnok úszó szerint a 2009-es római világbajnokságon felállított rekordok megdőlhetnek a jövőben függetlenül attól, hogy január 1-től a versenyzők már nem használhatják a csodadresszeket.
"A sportág és az úszók gyorsan rá fognak jönni, hogyan lehet a fennálló csúcsokat megdönteni - mondta a 26 esztendős amerikai, aki 200 m háton 1:51.92 perccel, saját korábbivilágrekordját megdöntve diadalmaskodott az olasz fővárosban. - Úgy gondolom, hogy mindenki meg fog majd lepődni, mert szerintem 2010-ben ismét lesznek csúcsdöntések." Az uszodai high-tech versenyruhák tavaly februártól majdhogynem forradalmasították az úszást, hiszen csak múlt évben 108 világcsúcs született. A rivális sportruhagyártók ha késéssel is, de igyekeztek a NASA közreműködése révén űrtechnológiai megsegítést kapott amerikai szupermezeket "ellensúlyozni" saját hasonló termékeik piacra dobásával. Ez sikerült is, hiszen idén már a legkülönbözőbb típusú dresszekben folytatódott a csúcslisták átírása, s csak a római vb-n 43 új rekord született.
A vizes sportokat világszinten összefogó szervezet, a FINA végrehajtó bizottsága a júliusi vb-n megtartott ülésén jóváhagyta, hogy úszásban 2010-től visszatérnek a hagyományos - de legalább is a nem űrtechnológiával, hanem ismét kizárólag klasszikus alapanyagból, nevezetesen textilből készülő - dresszek használatához.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
nick, aaron, carter, backstreet, boys, Chicago Blackhawks, NHL, győzelem, Ryan Smith, bajnokok ligája, real madrid, Tottenham, tottenham, milan, foci, futball, vízilabda, válogatott, volvo kupa, kásás tamás, NFL, super bowl, green bay packers, christina aguiler, mozi, World Invasion, Battle: Los Angeles, foci vb, focisták, Gera, Fulham, legjobb, lindsay, lohan, keret, vilagbajnoksag, fulham, europa, liga, labdarugas, kiss, gergely, vizilabda, dzsudzsák, real, eindhover, taylorwood.rendezo, hazassag, zagrab, FarrahFawcett, rák, halál, meghalt, PhelpsLegyőzték100mÚszás, DavidBackham, Eger, vízilabda, Katie Holmes, Suri, fürdés, víz, úszás, Áder János, Gyurta Dániel, úszó Eb;,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|