Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Petrov jövőre is a Renault-nál versenyezne
hir24.hu
2011. december 05., hétfő 08:46
Petrovnak élő szerződése van a jövő évre, de mint ismeretes, közte és a Renault között elmérgesedett a viszony, miután a pilóta leminősítette egy nyilatkozatában az istállót.

Mikor a múlt héten a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nyilvánosságra hozta a 2012-es szezonra szóló pilótalistát, a Lotus Renault-nál egyedül a friss szerzemény, Kimi Raikkönen neve szerepelt, pedig Vitalij Petrovnak élő szerződése van a jövő évre. Eric Boullier csapatvezető is megpendítette, lehet, hogy az orosz távozik és Robert Kubica lesz a finn társa.

Mint ismert, Petrov és Reanult között egy hangyányit elmérgesedett a helyzet, ugyanis a versenyző nemrégiben egy interjúban kifakadt az istállóra, amely szerinte csapnivalóan teljesített az idény során. A hétvégén aztán már teljesen más hangnemben beszélt:

„Szerintem a csapat nagy változásokon esik át, gondolok itt a fejlesztésekre és az összeállításra. Tudom, ez nem az én évem volt de még mindig csak kezdő vagyok, két szezonom volt eddig a Forma-1-ben, sokat tanultam ez idő alatt, a harmadik esztendőm sokkal jobb lesz. 2011-ben nagyon sokat fejlődtem. Nagyon élvezném, ha Kimi csapattársa lehetnék, úgyhogy maradni szeretnék, remélem a Renault is így gondolja majd. Nagyon szeretem ezt az együttest” - mondta Petrov, aki még egy kicsit a szerelőknek és a fejlesztőknek is udvarolt, mondván egyszerűen imád velük együtt dolgozni.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier