|
Pool Jam: Csikai Bencéé az arany
Anderson Communications
2011. oktober 25., kedd 14:16
Hétvégén a havashalmi Poolban versenyeztek az extrém sportok legbevállalósabb magyar képviselői. A BMX és gördeszka szakág mellett az idei Pool Jam-en, első ízben az XTR-rolleresek is megmérették magukat, így Csikai Bence, a Hell Racing Team roller versenyzője sem hiányozhatott a mezőnyből.
Bár Bence várva-várt új ugrását nem adta be, a döntő két perce alatt így is közel húsz vérbeli „Csikai-trükkel” ejtette ámulatba a zsűrit és megszerezte az aranyérmet. „Arra készültem, hogy szombaton beadom legújabb trükkömet, de annyira szoros volt a verseny, hogy nem akartam kísérteni a sorsot. Helyette szinte minden olyan ugrást bemutattam, amit én adtam be először Magyarországon: mondhatjuk, hogy egy best-of válogatással versenyeztem.” – emlékezett nevetve a fiatal egri sportoló. Természetesen Bence azóta is tökéletesíti eddigi talán legveszélyesebb és látványosabb trükkjét – nem csak hátrafelé szaltózik, de utána hátsó kerekére érkezve vissza is ugrik az ívbe.
A Pool Jam második születésnapjára szervezett versenyen csak az XTR-roller kategóriában közel 50 sportoló vett részt. Az amatőröktől kezdve a profi versenyzőkig mindenki megmutathatta mire képes a földön és a levegőben. A selejtezők és a döntők során két-két percet kaptak a versenyzők, hogy meggyőzzék a zsűrit, ők a legjobbak. Bencének elég is volt ennyi idő. „Nagyon vártam ezt a rendezvényt, rengeteget gyakoroltam. Egy igazi újdonsággal készültem a hétvégére, de nem szegi kedvem, hogy a bemutató végül csúszik egy kicsit, legalább van még időm tökéletesíteni az ugrást. A szoros pontálláson kívül a hideg is megerősített abban, hogy nem ez a legjobb alkalom az új trükköm bemutatására. Délután már szinte nem is éreztem a kezem, annyira elfagyott.” – mesélte a HRT rollerese.
A legközelebbi versenyre Miskolcon kerül sor, azonban Bence külföldre utazik csütörtökön, így a hétvégi versenyt ki kell hagynia. Helyette Németországban kutatja fel az extrém sport versenyeket, hogy az őszi szünet szabadnapjai alatt kipróbálja magát a nemzetközi mezőnyben is.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
Csikai Bence, extrém sport, roller verseny, trükk, temetés, halott, kiállítás, párizs, xbox, kinect, kiegészítő, játék, DombováryVanda, Pedagógus, bajoki, arany, Olaj, szolnok, gyilkosság, helyszínelés, rendőség, kosárlabda, férfi kosárlabda nb 1, úszó, debrecen, eb, szepsi györgy, fifa, érdemrend, gáspár laci, videoklip, születésszám, halál, népesség, demográfia, hallhatatlan, csarnok, meteorológia, zivatar, záporok, abortusztabletta, tüntetés, gázrobbanás, komló, lebukott, bőrbetegség, tűzoltóautó, ütközés, mentelmi jog, tilki attila, zombi, idősotthon, Viva Comet, Lakatos Márk, legjobb klip, szabó Győző, viva, klip, comet, zsűri,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|