|
Prágai tenisztorna: Szávay elődöntős
MTI
2010. július 17., szombat 09:13
A hetedik helyen kiemelt Szávay Ágnes pénteken két játszmában legyőzte a szlovén Polona Hercogot, így bejutott az elődöntőbe a 220 ezer dollár összdíjazású, prágai salakpályás női tenisztornán
Az összecsapás a viadal honlapja szerint 1 óra 10 percig tartott. Eredmény, negyeddöntő: SZÁVAY (7.)-Hercog (szlovén) 6:1, 6:4. A magyar játékos az elődöntőben a cseh Lucie Hradeckával találkozik szombaton. Szávay csütörtökön párosban - oldalán a román Monica Niculescuval - is bejutott az elődöntőbe.
A 21 éves magyar teniszező vasárnap megnyerte a Budapest Grand Prix-t a Római Teniszakadémián, és jó formáját sikerült átmentenie a csehországi eseményre. Szávay - a szerdai nyolcaddöntős játékát lemásolva - nagyon magabiztosan nyerte az első szettet, a folytatásban azonban a második játszma közepe táján kicsit bizonytalanabbá vált, így ellenfelének sikerült 4:3-ra feljönnie.
Ekkor azonban a magyar teniszező új erőre kapott, és a győzelemhez szükséges két gémet simán hozta, s Hercog kettős hibájából fakadó első meccslabdáját kihasználta. Az összecsapás a viadal honlapja szerint 1 óra 10 percig tartott. Érdekesség, hogy Kuhárszky Zoltán, Hercog jelenlegi edzője, korábban Szávay trénere volt.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
sport, tenisz, szávay ági, edzésközpont, óbuda, szávay ágnes, gerinc, sérülés, roland garroson, szávay, elődöntő, miami, torna, köves gábor, Szávay Ágnes, szöülban, szöul, Szávay, vereség, Arn, dulko, női tenisz, ranglista, világranglista, Williams, Venus, ágnes, prága, wimbledon, szavay, agnes, párosban, továbbjutott, szafin, salak, noi, nyolcaddonto,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|