Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Prukner László lett a ZTE új vezetőedzője
nemzetisport.hu
2011. szeptember 01., csütörtök 12:09
A ztefc.hu tájékoztatása szerint Prukner László váltja a Zalaegerszeg élvonalbeli futballcsapatának vezetőedzői posztján a korábban távozó Csank Jánost.

Nem maradt sokáig csapat nélkül Prukner László: a Ferencvárostól nemrég távozó szakember lett ugyanis a Zalaegerszeg vezetőedzője. Pontosabban hivatalosan csak lesz, hiszen a felek hétfőn írják alá a szerződést. A zalaegerszegi egylet honlapja viszont már ma bejelentette, hogy Prukner veszi át a szakmai munka irányítását az NB I utolsó helyén szerénykedő gárdánál. „A ZTE FC klubvezetése a mai napon minden - korábban még nyitott - kérdésben megegyezett Prukner Lászlóval, így a jövőben ő irányítja a csapat szakmai munkáját. A szakember szerződésének aláírására hétfőn kerül sor, így hivatalosan attól az időponttól tekinthető a ZTE FC vezetőedzőjének. A szakmai stáb összetételéről a héten születik döntés" - áll a zalaegerszegi klub közleményében.

Olvashattuk már, hogy Prukner László lesz a Zalaegerszeg új vezetőedzője. Ma a hivatalos bejelentés is megszületett. Prukner László 2003-tól a Kaposvári Rákóczi trénere volt, az ő vezetésével jutott fel a Somogy megyei együttes az első osztályba. Hat éven át stabilan az NB I-ben tartotta az alakulatot, és összesen 179 első osztályú mérkőzésen ült a kaposvári kispadon.

2010 júniusában a Ferencváros vezetőedzője lett, és a legutóbbi idényben a bravúrosnak mondható 3. helyen zárt a csapattal, amellyel kiharcolta a nemzetközi kupában való indulás jogát. A mostani gyenge szezonkezdet után azonban lemondott. Érdekesség, hogy Prukner első meccse a Zalaegerszeggel pont a Ferencváros elleni, Üllői úti összecsapás lesz - szeptember 11-én, a bajnokság 8. fordulóban.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier