Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Ramos váltja Schustert
MTI
2008. december 10., szerda 07:00
A Real Madrid labdarúgócsapatának vezetősége menesztette a német Bernd Schuster vezetőedzőt és a spanyol Juande Ramost nevezte ki az együttes élére - jelentette be Predrag Mijatovic, a klub sportigazgatója.

A 48 éves Schuster - aki játékosként 1988 és 1990 között szolgálta a Realt - 2007. július 9-én vette át a gárda szakmai irányítását, első szezonja rendkívülire sikerült, hiszen úgy védte meg a Fabio Capello vezetésével megszerzett bajnoki címet, hogy a csapat hazai pályán veretlen maradt, a legtöbb gólt szerezte és beállította a rivális Barcelona 85 pontos rekordját.
A sérülések és eltiltások sújtotta madridiak múlt hétvégén 4-3-ra kikaptak hazai pályán a Sevillától, ezzel ötödik helyre csúsztak vissza a tabellán, s hátrányuk kilenc pont a listavezető FC Barcelonával szemben. A találkozót követően a német tréner elmondta: "lehetetlennek tartja, hogy csapata szombaton legyőzze a katalánokat". A vezetőknek természetesen ez nem tetszett.
"Hosszasan beszélgettünk az elmúlt hónapok történéseiről, alázattal fogadta a döntésünket. Az előző szezonban nagyszerű munkát végzett, de ilyen a futball, a nagy sorozatok megszakadnak egyszer" - mondta Mijatovic.

Az 54 éves Ramos a Sevillával szerzett hírnevet magának: az andalúzokkal 2005 és 2007 között megnyerte az UEFA Kupát (2006, 2007), az Európai Szuperkupát (2007), és a spanyol Király Kupát (2007), valamint a klub történetében először a Bajnokok Ligájában szerepelhetett. 2007 októberében a Tottenham Hotspur szerződtette, amellyel megnyerte a Ligakupát, de ezt leszámítva megbukott. Az együttes ebben az idényben történetének legrosszabb rajtját produkálta, így a nyolcadik forduló után, október 25-én menesztették.
"A Real Madrid az a csapat, amelynek mindig a lehető legmagasabb szinten kell futballoznia. A Barcelona kiváló formában van, de úgy gondolom, a Realnak van olyan erős a kerete, hogy a világ bármelyik stadionjában győzelmi eséllyel lépjen pályára" - fogalmazott az új vezetőedző.
A Real szerdán a Zenitet fogadja a Bajnokok Ligájában, szombaton pedig a Barcelonához látogat.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier