Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Raúl búcsúzik a Real Madridtól?
nemzetisport.hu
2010. július 05., hétfő 08:48
Az As szerint a Schalkénél folytatja pályafutását Raúl, a Real Madrid támadója. Időközben Felix Magath, a gelsenkircheniek vezetőedzője is megerősítette, hogy valóban tárgyalnak a 33 éves csatárral.

„Való igaz, érdeklődünk Raúl iránt és kapcsolatban állunk a menedzserével, aki elmondta, Raúlt is érdekelné a váltás" – erősítette meg a tárgyalások tényét Felix Magath, a gelsenkircheniek vezetőedzője.

„A játékosnak több ajánlata is van, többek között Angliából, és még nem döntött a jövőjéről. Akár a hónap végéig is elhúzódhat, mire meghozza a döntést" – folytatta a szakember, aki azt is elárulta, hogy a Schalke Raúl korábbi madrid csapattársán, a nemrég a királykékekhez igazoló Christoph Metzelderen keresztül vette fel a kapcsolatot a Real Madrid ikonjával.

„Christoph nagyon jó barátja Raúlnak, és csak jót mesélt neki a Schalkéről. Ha hozzánk igazolna, az a Schalke és az egész Bundesliga számára is hatalmas dolog lenne" – tette hozzá Magath.

Az As már tudni véli, hogy Raúl megegyezett Felix Magath asszisztensével, Ronny Gersch-sel, és július 15-én jelentik be hivatalosan, hogy a 33 éves támadó a Schalkéba igazol.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier