Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Risztov Évát kizárták 10 km-en
MTI
2011. július 19., kedd 09:50
Kizárták Risztov Évát a sanghaji vizes világbajnokság nyíltvízi versenyeinek keddi nyitányán, az olimpiai programban is szereplő 10 kilométeres számban.

A magyar úszónőnek hivatalosan szabálytalankodás miatt mutatták fel a diszkvalifikálását jelző piros zászlót valamivel a féltáv megtétele után, így nem végezhetett a legjobb tíz között, ami pedig automatikusan olimpiai kvótát ért volna számára a jövő nyári londoni ötkarikás játékokra.

Risztov a magyar idő szerint kedd hajnalban rendezett viadalon 2 és fél kilométernél a 2-3. pozícióban úszott az 56 indulót számláló mezőnyben, s 5 kilométernél is kedvező volt a helyzete, hiszen a 3-5. helyen haladt, amikor az ecuadori versenybíró jelzésére kizárták.

„A mellettem úszó ausztrál Melissa Gorman, miután sárga zászlós figyelmeztetést kapott, eljátszotta, hogy visszahúztam, holott ő volt az, aki előtte többször is fejbe vert – nyilatkozta az esetről utóbb a Magyar Rádiónak a debreceniek kiválósága. – Én olimpiai kvótáért jöttem ide, sőt titokban az éremben is bíztam, egy évi munkámat tették most igazságtalanul tönkre. Remélem, a jövő héten, a medencés versenyen több szerencsém lesz, és 1500 méteren tudok valami nagyot alkotni.”

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier