|
Ronaldinho: A pályán szeretnék válaszolni!
telesport.hu
2009. április 10., péntek 07:00
A Milan világklasszisa természetesen szólt az őt ért kritikákról, a legutóbbi góljárólés megígérte: ezentúl maximálisan dolgozik az edzéseken.
A Milan brazil aranylabdása először az Abruzzo tartománybeli földrengésekről beszélt:
„A jelenlegi helyzet olyan, amilyet ezelőtt csak a TV-ben láttam. Azon vagyunk, hogy szervezzünk egy jótékonysági mérkőzést és minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy segítsünk a rászorulókon. "
"Boldog vagyok a Lecce elleni találat miatt, de igazság szerint nem a gól, mint inkább a folyamatos játéklehetőség hiányzott, amiben akadályozott a sérülésem. Most, hogy felépültem, bízom benne, hogy bizonyíthatok."
"Ami az engem ért kritikákat illeti, nem zavartak, sérült voltam és a pletykák sosem érdekeltek. Minderre a pályán szeretnék válaszolni, és most, hogy jól érzem magam, tudom, hogy képes vagyok rá. Szeretném legjobb képességeim szerint segíteni a csapatot. "
"Természetesen sosem szerettem padozni. Ugyanakkor logikus, hogy mint profi játékos, mindig tiszteletben kell tartanom az edzőm döntéseit, de ettől még nem mondhatom, hogy örülök a mellőzöttségnek, már csak azért is, mert így nehezen lendülök formába. Most, hogy jobban vagyok, igyekszem a maximális szinten edzeni, hogy minél többet játszhassak. És ha a fizikai állapotom megfelelő, úgy vélem, megnehezíthetem az edző döntéseit.”
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
ollózás, gól, ronaldinho, Ronaldinho, értéke, ára, börtön, adócsalás, Börtönbüntetés, Mancini, nemi erőszak, brazil, átigazolás, rooney, jesus navas, foci, futball, milan, AC Milan, barcelona, eto'o, bl, angol, ligakupa, bébé, scalke, zaragoza, pintér, ádám, Milan, marad, foci vb, spanyolország, hollandia, döntő, pele, vilagbanoksag, lazio, beckham, Bl, Lyon, Manchester, visszavágó, Madrid, labdarugas, genoa, Torino, DavidBackham, Milan, DzsudzsákBalázs,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|