Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Röplabda: Fegyelmezett, mégis könnyed játék
2008. június 27., péntek 12:30
A hétvégén Nyíregyházán, a Sóstógyógyfürdő területén rendezik a NESTEA Magyar Strandröplabda Bajnokság A-kategóriás versenysorozatának harmadik tornáját. A férfiak mezőnyében az a Koch Norman, Szauter Péter páros a legesélyesebb az aranyérem megszerzésére, amely az első, százhalombattai, valamint a második, ceglédi versenyen is győzött.
A Koch Norman, Szauter Péter strandröplabda-páros tagjai nagy valószínűséggel kívülről ismerik egymás gondolatát, hiszen teremben hosszú évek óta egy csapatban játszanak. A Dág KSE színeiben idén tavasszal történelmi sikert értek el, a negyedik helyen végeztek a bajnokságban, ami a 61 éve működő szakosztály történetének legkiválóbb eredménye. A két remek játékos minden héten négy edzéssel készül a hétvégi versenyre, amelyen általában a döntőbe jutást tűzik ki célul.
 
„Százhalombattán az élmezőnynek körülbelül a hatvan százaléka elindult – emlékezett 2006 magyar bajnoka, Szauter Péter. – Volt egy botlásunk, sok hibával játszottunk, de bekerültünk a döntőbe, ahol szenvedve ugyan, de végül nyertünk. Hasznos torna volt, hiszen éles, szoros meccseket játszottunk. Cegléden a legjobbaknak már a nyolcvan-kilencven százaléka ott volt, jó homokon, jó pályákon rendezték a mérkőzéseket. Fegyelmezett, mégis könnyed játékkal, veretlenül jutottunk a fináléba, amely azonban a tervezettnél korábban kezdődött, így ebéd után fél órával pályára kellett lépnünk. Nem tudtunk megfelelően ráhangolódni a meccsre, erőlködtünk. A Vocskó Máté, Horváth Balázs duó tíz négyre elhúzott az első szett elején, s mivel a folytatásban sem tudtuk jelentősen csökkenteni hátrányunkat, úgy döntöttünk, hogy a nagy hőségben inkább a következő játszmára tartalékolunk.”
Szauterék taktikája eredményesnek bizonyult, hiszen a második felvonásban szinte végig tartani tudták hárompontos vezetésüket. A hajrában azonban néhány figyelmetlenség és rontás elég volt Vocskóéknak a fordításhoz. „Hibáztunk, ezt az ellenfelünk remekül kihasználta és meccslabdához jutott – folytatta Szauter. – Ennek ellenére jó hajrával, jó koncentrációval egyenlítettünk összesítésben, a harmadik periódusban pedig végig mi irányítottuk a játékot, fokozatosan növeltük előnyünket. Nagyon fontos, hogy az elvesztett első szett, valamint a második játszma hajrájában kialakult, számunkra kedvezőtlen állás után is fel tudtunk állni, és fordítottunk. Lassacskán körvonalazódik az élmezőny erőssége, remélem, Nyíregyházán is erős tornán vehetünk részt, hiszen ez lesz az első, vonyarcvashegyi Mesterverseny előtti utolsó felkészülési állomás. Természetesen jó lenne ismét nyerni, de ha ezúttal nem jön össze, szerintem akkor sem fogunk bánkódni, a lényeg, hogy minél jobban összeszokjunk a jövő hétvégéig!”
 
NESTEA Magyar Strandröplabda Bajnokság 2008
 
Mesterversenyek
Július 4–6.                   Vonyarcvashegy         Lido Strand
Július 18–20.     Agárd                           Napsugár Strand
Augusztus 1–3. Gyenesdiás                 Diás Strand
 
Döntő
Augusztus 8–9. Balatonboglár              Platán Strand
 
A-kategóriás versenyek
Június 28-29.     Nyíregyháza                Sóstófürdő
Július 12-13.      Szolnok                       Tiszaligeti Strand
Július 26-27.      Dévaványa                   Városi Strandfürdő
Július 26-27.      Gyöngyös                    Városi Strand
 
Országos Ifjúsági Kupa
Július 4-6.                    Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum
U14 és U18 lány és fiú csapatok
 
Országos Ifjúsági Bajnokság, döntő
Július 11-13.      Agárd, Napsugár Strand
U17 és U19 lány és fiú párosok
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier