Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Röplabda: Felemásan kezdték a szezont a címvédők
2008. július 21., hétfő 05:30
Mindkét tavalyi aranyérmes páros bejutott a NESTEA Magyar Strandröplabda Bajnokság agárdi tornájának döntőjébe. A Mesterverseny második fordulójában a Józsa Zsuzsanna, Dambendzet Nathelie duó az első, az ifj. Nagy Péter, Koch Róbert egység pedig a második helyen végzett. A férfiaknál megszakadt a Koch Norman, Szauter Péter kettős egyeduralma.
Az agárdi Mesterverseny szombati napján szorgalmasan kellett kapkodnia a fejét annak, aki egyik színvonalas, izgalmas meccsről sem akart lemaradni! Szokás szerint négy pályán zajlottak a mérkőzések, a torna első figyelemre méltó eseménye a vonyarcvashegyi Mesterverseny férfidöntőjének ismétlése, tehát a Koch Norman, Szauter Péter–Bagics Balázs, Tóth II Gábor találkozó volt, amely Kochék két héttel korábbi sikerét követően ezúttal Bagicsék győzelmével zárult. Az idén eddig kivétel nélkül minden tornát megnyerő Koch, Szauter duó tehát vigaszágra került, majd ott a Dr. Horváth Balázs, Vocskó Máté egységtől is kikapott, így a négy közé sem jutott be! „Sajnálom, hogy így alakult, de most még jókor jött a kudarc – mondta Koch Norman. – Az elmúlt hetek sikerei sokat kivettek belőlünk, talán egy kicsit elfáradtunk, és a sorsolásunk is nagyon erős volt. A ranglista jelenlegi állása még nem tükrözi a valós erőviszonyokat, remélem, ez a döntők változni fog! Valószínűleg kihagyjuk a dévaványai A-kategóriás tornát, kell egy szabad hétvége az utolsó Mestertorna, valamint a döntő előtt, amikor feltöltődhetünk!”

A Koch, Szauter egységen kívül a Molnár Dávid, ifj. Schulcz István és a Dávid Zoltán, Mózer Zoltán duó is lemaradt a 25 csapatos férfimezőny elődöntőjéről. A fináléba jutásért rendezett találkozón a Bagics Balázs, Tóth II Gábor páros simán nyert Dr. Horváth Balázs és Vocskó Máté ellen, a címvédő Koch Róbert, ifj. Nagy Péter kettős viszont csak hatalmas küzdelemben tudta elbúcsúztatni Honti Richárdot és Tóth Andrást!
A finálé a vártnál simább meccset hozott, Tóth II Gábor és Bagics Balázs párosa 2:0-ra nyert a címvédő Koch Róbert, ifj. Nagy Péter duó ellen. Bagicsék sikere teljesen megérdemelt, hiszen szombaton legyőzték az idei egyeduralkodó Koch Norman, Szauter Péter kettőst, vasárnap pedig a tavalyi aranyérmes Koch Róbert, ifj. Nagy Péter egységnél is jobbnak bizonyultak. „Tavalyról származik a közös versenyzés ötlete, de az edzéseket nehéz összehangolni, hiszen Gábor szekszárdi, én pedig Vértesszőlősön lakom – mondta Bagics Balázs. – Nagyon keveset tudunk együtt készülni, egyrészt a távolság miatt, másrészt azért, mert húsz évesen az a megtiszteltetés ért, hogy én lehetek a férfi ifjúsági-válogatott másodedzője Kelemen István mellett. Minket is meglepett a győzelem, de Vonyarcvashegyen már látszott, hogy van keresnivalónk a mezőnyben!”
A tavalyi aranyérmes páros egyik tagja, ifj. Nagy Péter szerint Bagicsék remek szerváiknak köszönhetik sikerüket. „Kiegyensúlyozottan játszottak, nagyon pontosan és erősen nyitottak, mi a teremben nem szoktunk szervát fogadni, ez meglátszott a mai játékunkon – vélekedett a magyar röplabdasport egyetlen Bajnokok Ligája-győztese. – Ezen a héten Tatabányán és Gödön edzettünk kétszer, a jövő héten is lesz lehetőségünk gyakorolni, de a gyenesdiási torna előtt Robi a Koch Röplabda Akadémia zánkai táborában lesz, ezért akkor nem edzhetünk együtt.”
 
A 17 csapatos női mezőnyben sokáig hibátlanul menetelt a Dr. Balczó Noémi, Juhász Gabriella páros, az elődöntőbe azonban a várakozásnak megfelelően a címvédő Dambendzet Nathalie, Józsa Zsuzsanna egység, valamint a Héjjas Valéria, Pethő Anita, a Nyári Virág, Kiss Regina, illetve a Gudmann Csilla, Nagy Krisztina egység került. Józsáék simán verték Héjjasékat, Nyáriék pedig háromjátszmás csatában búcsúztatták Gudmannékat.
A finálé első játszmájában Nyári Virágék remekül kezdtek, aztán a hajrában átvették a vezetést Dambendzeték, de 20:18 után nem szereztek több pontot, 22:20-ra a Nyári Virág, Kiss Regina duó nyert. A folytatásban egyre magabiztosabban, határozottabban röplabdázott a címvédő, és 2:1-re nyerte a döntőt. „Nem volt zökkenőmentes a játékunk, de tavaly is így sikerült az első torna – értékelt Dambendzet Nathalie. – Az első verseny sosem tökéletes, ráadásul a mostani felkészülésünk nem zökkenőmentes, és ez meglátszott a játékunkon. Jó bemelegítés után negyedórás szünetet kellett tartanunk, ezért nagyon elrontottuk a rajtot.” Józsa Zsuzsanna az elmúlt teremszezont az olasz másodosztályú Urbino együttesénél töltötte, de most új csapatot keres, ezért a jövő héten próbajátékon vesz részt Németországban, a címvédő duó így kénytelen kihagyni a dévaványai A-kategóriás tornát. „Nagyon szeretnék Olaszországban maradni, de a német lehetőséget sem hagyhatom ki, nehogy végül csapat nélkül maradjak – vélekedett Józsa. – Imádok Natival játszani, most még talán látszott, hogy a szokásosnál rövidebb időnk volt a felkészülésre, de rengeteget számít, hogy már három éve játszunk együtt!”
 
 
NESTEA Magyar Strandröplabda Bajnokság, Mesterverseny, 2. forduló, Agárd
 
Férfiak
 
Elődöntő
Bagics Balázs, Tóth II Gábor–Dr. Horváth Balázs, Vocskó Máté 2:0 (13, 15)
Koch Róbert, ifj. Nagy Péter–Honti Richárd, Tóth András 2:1 (–17, 23, 6)
A 3. helyért
Dr. Horváth B., Vocskó M.–Honti, Tóth A. 2:0 (14, 16)
Döntő
Bagics Balázs, Tóth II G.–Koch R., ifj. Nagy P. 2:0 (17, 11)
 
A végeredmény
1. Bagics Balázs, Tóth II Gábor
2. Koch Róbert, ifj. Nagy Péter
3. Dr. Horváth Balázs, Vocskó Máté
4. Honti Richárd, Tóth András
 
Nők
 
Elődöntő
Józsa Zsuzsanna, Dambendzet Nathalie–Héjjas Valéria, Pethő Anita 2:0 (10, 10)
Gudmann Csilla, Nagy Krisztina–Kiss Regina, Nyári Virág 1:2 (–16, 19, –10)
A 3. helyért
Héjjas, Pethő–Gudmann, Nagy K. 2:0 (10, 19)
Döntő
Józsa, Dambendzet–Kiss R., Nyári 2:1 (–20, 12, 6)
 
A végeredmény
1. Józsa Zsuzsanna, Dambendzet Nathalie
2. Kiss Regina, Nyári Virág
3. Pethő Anita, Héjjas Valéria
4. Gudmann Csilla, Nagy Krisztina
 
A tovább program
 
Mesterverseny
Augusztus 1–3. Gyenesdiás                 Diás Strand
 
Döntő
Augusztus 8–9. Balatonboglár              Platán Strand
 
A-kategóriás verseny

Július 26-27.      Dévaványa                   Városi

Nincs még hozzászólás, légy te az első!


kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier