|
Rosberg: Alonso méltatlanul viselkedett!
samsungsport.hu
2010. november 17., szerda 09:30
A versenyjárműből mutogatott az orosz Petrovnak, pedig az nem tett semmi rosszat
Keke Rosberg, 1982 világbajnoka szerint felháborító az, amit a Ferrari spanyol pilótája művelt az elbukott címe után Abu Dhabi-ban.
Mint ismeretes, Fernando Alonso 8 pontos előnnyel érkezett meg az évadzáró nagydíj helyszínére. A spanyol a harmadik kockáról rajtolt, ám még ez sem volt elég neki ahhoz, hogy megszerezze a 2010-es év bajnoki trófeáját.
Alonso sorsa a Renault F1 Team orosz pilótája, Vitalij Petrov mögött pecsételődött meg, aki nem engedte el, végig keményen védte a pozícióját. A futam leintését követően a spanyolnál elszakadt a cérna, és az autóból hevesen mutogatva tudatta az orosszal, hogy meglehetősen haragszik rá. Az egykori kiváló pilóta, Keke Rosberg szerint egy Forma-1-es világbajnok nem engedhet meg magának ilyen viselkedést.
- Semmi szükség nem volt erre. Úgy gondolom, hogy mutogatása teljes mértékben felháborító volt, egyszerűen felháborítóan viselkedett. Petrov egy fiatal pilóta, aki hiba nélkül vezetett, nem tett semmi rosszat, csupán védte a pozícióját – mondta Keke Rosberg.
Alonso azóta elismerte, hogy Petrov nem tett semmi rosszat, és nem volt oka arra, hogy gorombán mutogasson neki.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
forma 1, grosjean, olaszország, ferrari, forma-1, alonso, Perez, Forma-1, Maláj Nagydíj, Carlos Slim, Lewis Hamilton, McLaren, Ausztrál Nagydíj, Real MAdrid, Moszkva, BL, nyolcaddöntő, Ferrari, Forma1, Lotusz, Barccelona, Jerez, teszt, Forma 1, Fc Barcelona, Real Madrid, labdarúgás, spanyol, Ferrari, Alonso, Alonso, Raquel del Rosario , Brazil Nagydíj, Vettel, Webber, Button, Massa, teljesítmény, elégedetlen, f1, vettel, button, Sebastian Vettel, Szingapúri Nagydíjat, címvédés, pilóta, hamilton, edzés, forma1, webber, red bull, magyar nagydíj, hungaroring, Hamilton, Nagydíj, német, nagydíj, fernando alonso, brit nagydíj,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|