Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Samuel Eto'o nem hagyja el a katalánokat és Henryval akar játszani
2007. június 21., csütörtök 12:29
Dél-afrikai meghívásnak tett eleget a spanyol labdarúgó-bajnokság lezárultával az ezüstérmes Barcelona, amely Pretoriában minimális különbséggel, 2-1-re nyert a házigazda, helyi bajnok Mamelodi Sundonws ellen. A szezon ezzel lezárult a játékosok számára, de a holtidény talán a szokottnál is mozgalmasabbnak ígérkezik a katalán fővárosban. Samuel Eto'o először nyilatkozott a bajnoki finist követően, míg a szabadlistára tett Edmilson a sajót keresztül ünet az elnöknek.

A bajnoki cím elvesztése miatti lelki teher, valamint a fárasztó szezon és a hosszú utazás okozta fizikai fáradtság mind-mind látható volt a katalánokon a pretoriai összecsapáson, hiszen rendkívül motiválatlanul kezdve már a második percben hátrányba kerültek.

A papíron jóval erősebb vendégek, akik egyáltalán nem a tarcsit küldték ki a pályára, megpróbálták menteni a menthetőt, de mezőnyfölényük ellenére nem sikerült kiegyenlíteniük.

A szünetben cserékkel próbálta frissíteni csapatát Frank Rijkaard, de a gól csak nem akart megszületni. Ennek reményében legveszélyesebb „fegyvereit”, Ronaldinhót és Eto’ót is a pályán hagyta a holland mester, de a fordítás Marc Crosas és Olmo játékának az érdeme.

A szabadlistára tett Santi Ezquerro nagy lövéssel egyenlített a 77. percben, majd négy perccel később Crosas állította be a végeredményt.



A Barca utolsó idénybeli mérkőzése olyan volt kicsiben, mint az egész 2006-2007-s szezonja: szenvedős. Most viszont kezdődhet a vakáció, legalábbis annak azon része, amikor nem kell edzésre menni és pályára lépni, mert a játékosok többsége telefonját aligha kapcsolhatja ki, menedzsereik gőzerővel dolgoznak ügyfeleik jövőjén…
Annál is inkább, mert a Barcelona által meghirdetett csapatátalakítás miatt a játékosok közül többnek minden bizonnyal ez volt az utolsó fellépése a gránátvörös-kékek mezében.

Már hivatalosan is megerősítést nyert a katalánok részéről, hogy Belletti, Sylvinho, Motta, Edmilson, Giuly, Ezquerro és Saviola játékára nem tartanak igényt a folytatásban. Kérdéses Gudjohnsen, Márquez és Thuram maradása, de Rijkaard edző sem lehet teljesen nyugodt. Laporta elnök a szakember jövőjét firtató kérdésre előbb rébuszokban válaszolt, majd bizalmáról biztosította Rijkaardot, Angiában viszont arról írtak: Arséne Wenger lehet a tréner utódja. Ronaldinho és Eto’o esetleges távozásáról is naponta kelnek szárnyra hírek. Utóbiak esetében eddig határozottan cáfoltak az érintettek.

Eto’o például először nyilatkozott az elvesztett bajnoki címet követően és megnyugtatta híveit, valamint a benne bízó Laporta elnököt és a kameruni nélkül a szezonban félkarú óriásnak tetsző Ronaldinhót, hogy Barcelonában marad: „Nem akarok elmenni ebből a csapatból, Henry mellett szeretnék játszani.”

A Barca elsőszámú centere egy kicsit előreszaladt, hiszen az Arsenal franciája egyelőre még csak terv és vágyálom szintjén él a katalánoknál, szerződtetésének végére nem került még ki a pont.

Edmilson eközben sértve érezve magát Joan Laporta elnöknek üzent, aki a katalán rádióban kritizált: „Nem vagyunk gyerekek! Mindegyikünknek megvan a saját felelőssége ebben az idényben. Amikor rosszul mennek a dolgok, akkor minden rossz előjön, de amikor győzelmek vannak, ezeken továbblépsz. Az elnök kívül van a történteken, de mint főnök természetesen van véleménye.”

Forrás: nemzetisport.hu

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
Nincs kapcsolódó cikk
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier