Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Schumachert alázzák
Samsungsport.hu
2010. június 16., szerda 15:49
A szakértők szinte kivétel nélkül egyetértettek abban, hogy Michael Schumacher kanadai versenyhétvégéje messze a legrosszabb volt a szezonban

Schumacher szombaton, a Kanadai Nagydíj időmérő edzésén sokak szerint gyászos teljesítményt nyújtott. Michael még a Q3-ba sem tudott bejutni, a 13. helyre kvalifikálta magát. A 41 éves legenda másnap csak a 11. helyen zárta a 2010-es Kanadai Nagydíjat, úgy, hogy az utolsó körben még pontszerző volt, majd a két Force India (Adrian Sutil és Vitantonio Liuzzi) is el tudott menni mellette. Schumacher rajtuk kívük Robert Kubica és Felipe Massa ellen is csatát vesztett, noha előzetesen úgy tűnt, jó helyen fejezheti be a versenyt.

- Ez volt Schumacher legrosszabb versenye, mióta visszatért. Úgy viselkedett Schumacher autójának a hátulja, mint egy szamár – mondta Martin Brundle a pilóta teljesítményéről.

A német sajtó keményebben fogalmazott: "Úgy megalázták ezzel a visszatéréssel, mint korábban sose" - olvashattuk a futam másnapján. Eddi Jordan, akinek Schumacher 1991-es F1-es bemutatkozását köszönheti, elmondta, komoly kérdéseket vet föl Michael Schumacher szereplése a visszatérése helyességével kapcsolatban.

A korábbi rivális, David Coulthard is aggódik a német miatt.

- Most vasárnap korábbi énjének csak az árnyéka volt. Nem akarom őt bántani, nem tudom, hogy miért történnek ezek a dolgok, de ha engem kérdeznek, a Formula-1 megváltozott - fogalmazott a skót.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!
kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei
Híradó Media Kft. 2006-2010 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat