|
Sidi meg akarja dönteni Gerevich Aladár olimpiai részvételi rekordját
MTI
2010. augusztus 27., péntek 12:35
Sidi Péter sportlövő célja, hogy ő legyen minden idők legtöbb olimpián részt vett magyar sportolója, s ezzel megdöntse az ötkarikás játékokon hat alkalommal indult kardvívó, Gerevich Aladár által tartott rekordot.
A világ- és Európa-bajnok, a londoni olimpiára a magyarok közül elsőként kvótát szerzett Sidi a Magyar Televízió Ma Reggel című műsorában beszélt erről a tervéről. Sidi először 2000-ben, Sydneyben versenyzett olimpián, s eddig három ötkarikás játékokon vett részt, a legjobb eredménye pedig egy hatodik helyezés volt.
"Harmincegy éves vagyok, a sportlövészetben itt kezdődik igazán az aranykor. Ha megnézzük a statisztikákat, akkor azt látjuk, hogy a legjobb eredményt 30 évestől 45-50 éves korig lehet elérni ebben a sportágban. Ezért a szakemberek szerint minimum négy, de akár öt olimpián is még abszolút éremeséllyel indulhatok. Ezzel könnyen rekordtartó lehetek, s az a tervem, hogy én legyek a legtöbb olimpián induló magyar versenyző. Most, hogy rendelkezek minden kellő tapasztalattal, szeretnék minél több érmet is nyerni az olimpiákon."
A magyar csúcsot a kardvívó Gerevich Aladár tartja, aki 1932 és 1960 között hat olimpián indult, s ezeken összesen 7 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérmet nyert, amivel egyben a legeredményesebb magyar versenyző is az ötkarikás játékok történetében. Gerevich fantasztikus teljesítményének értékét tovább növeli, hogy az adott időszakban két olimpia is elmaradt a második világháború miatt.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
sidi, légpuska, sportpuska, sportlövészet, Sidi Péter, helyezés, olimpia, zanzibár, terecskei, rita, gaburey, sidibe, luxus, lakás, vásár, sportloves, peter, monique, szexualis, zaklatas, gaby, vogue, sidney, kisobu, kover, oscar , léglövészet, eb, ezüst, döntő, howard, stern, sandra, bullock, loveszet, sidlovics, gabor, zanzibar, gyurta, Zanzibar, Zanzibár, könyv, Terecskei, London, kajak-kenu, férfi kézilabda, magyar, Göeteborg, Harcsa Zoltán, boksz, bocskai-emlékverseny, Debrecen, olimpiai falu, london, cselgáncs, MALÉV,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|