|
Sidi Péter ezüstérmes a légfegyveres Európa Bajnokságon
MTI
2010. március 12., péntek 16:00
Sidi Péter a férfi puskások között ezüstérmet szerzett a norvégiai Merakerben zajló légfegyveres Európa-bajnokság pénteki versenynapján.
A komáromiak 2004-es Eb-győztese - a magyar csapat tájékoztatása szerint - 597 körös alaperedmény után 699,1 körös teljesítménnyel zárta a versenyt, melyet az orosz Szergej Kruglov nyert meg 700 körrel. A harmadik helyet a szintén orosz Gyenyisz Szokolov szerezte meg 698,7 körrel. A viadal nem kezdődött jól a tavaly a világ legjobb férfi sportlövőjének megválasztott Sidi számára, ugyanis az alapversenyben rögtön az első tizes sorozatában két kilencest lőtt, így 98 körrel állt. A folytatásban aztán megmutatta, hogy remek formában van, a hátralévő 50 lövését 499 körrel zárta, ami azt jelentette, hogy holtversenyben három vetélytársával a harmadik helyen került a fináléba, s így csak az egyformán 598 körös alapot elért Kruglov és a hazai Ole Magnus Bakken kezdhetett jobb pozícióból nála.
A döntőben aztán Bakken csúnyán ellőtte magát, Sidi viszont jól célzott, és 102,1 körös eredményével Kruglov mögött második lett. "Örülök az ezüstéremnek, különösen, hogy az előzmények nem voltak éppen a legideálisabbak - mondta Sidi. - Az utazás nem alakult egyszerűen, rengeteget várakoztunk a járatok között, a fegyverekkel is sok volt a hercehurca, Csonka Zsófi pisztolya például csak ma reggel érkezett meg Merakerbe, nem is tudott edzeni vele. Norvégiában a semmi közepén vagyunk, pihenésre kiválóan alkalmas ez a hely, azonban Európa-bajnokságot nem lett volna szabad idehozni, nem is igazán értem. A versenyen tizessel kezdtem, aztán jött két kilences, de ez nem zavart, a végeredmény a lényeg. Egyébként nekem volt a legtöbb belső tizesem az alapversenyben." A szám másik magyarja, Veres Ádám 582 körrel az 53. helyen végzett.
Eredmények:
1. Szergej Kruglov (Oroszország) 700 kör (598 kör)
2. SIDI PÉTER 699,1 (597)
3. Gyenyisz Szokolov (Oroszország) 698,7 (597)
 |
 |
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
sidi, sportlövészet, olimpia, légpuska, sportpuska, Sidi Péter, helyezés, zanzibár, terecskei, rita, gaburey, sidibe, luxus, lakás, vásár, sportloves, peter, monique, szexualis, zaklatas, gaby, vogue, sidney, kisobu, kover, oscar , howard, stern, sandra, bullock, loveszet, eb, sidlovics, gabor, zanzibar, gyurta, Zanzibar, Zanzibár, könyv, Terecskei, női kézilabda, ferencváros, dvsc, tothgabi, eurovizio, csalodottgabi, farsang, jelmezpróba, sztárok, Király Viktor, Mádai, gyerekprostik, kiskkorukprostik, Sousa, Egervári Sándor, videoton, foci, Senna, Forma1, film, pénzromlás, áfaemelés, drágulás, élelmiszer, áremelés,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|