|
Sikeresen működik a Bedőcs István Ökölvívó Sportegyesület
Napi Ász Online
2009. július 17., péntek 11:26
Több mint három éve kezdte meg a munkáját a Bedőcs István Ökölvívó Egyesület, amely Buga Kálmán vezetésével, felügyeletével működik a XV.-ik kerületben. Egy állandó helyen, kisebb nagyobb felújításokkal az edzőterem biztosítja az ifjak felkészülését.
Kezdettől fogva a Polgármesteri Hivatal is azon volt, hogy a lehető legjobb és legtöbb forrást megtalálja a működésre.A kerület felismerte, hogy mennyi főképpen roma származású fiatalnak ad teret az egyesület a sportolásra. Azon vagyunk az Önkormáynzatnál, hogy a hivatalos papirok elintézése után tudjon anyagi-és eszközi támogatást kapni. Nem utolsó sorban a tehetségek felkarolását. A kerület lakosai is elismerik Kálmán szakértelmét, nemrég kitüntetést is kapott.
Lévai István,Turu István és Lakóczky György valamint Buga Kálmán irányításával az egyesület folyamatosan dolgozik. De Mikó László, Madár, Schubert Ferenc és a Harcsa testvérek is az egyesület munkáját szorgalmazzák.Örömmel jelenthetjük az összes világveresenyekn, amelyek bennünket érintenek, azon indulunk. Kemény nyár előtt áll az egyesület, hiszen Afrikába, Milánóba és Franciaországba is meg kell, hogy mutassa szaktudását. Varga Zoltán az Ökölvívó Egyesület támogatója, mint régi barát vesz részt a munkájában: ruhák, cipők, utazási költségek, teszik ki a fő anyagi kiadást.
Madár nagyon örült a megkersésnek, és örömmel látogat el az egyesület edzéseire.
"Az edzések Tatán lesznek, hiszen Milánóban kemény összecsapásra kell számitani. Nincs ellenfél a mai bokszban, keményen kell edzeni, nem lehet különbséget tenni, ha ismerem az ellenfelemet is- mesélték a Harcsa testvérek.
Tasnádi Péter csak a szép emlékeket tud felidézni,hiszen gyerekkora óta ismer Buga Kálmánt. Vagány és jó sportoló volt.Az edzőkkel jó szakmai kapcsolatban volt. Tasnádi Péter Edőcs Istvánnal sokat találkozgatott és rengeteg szakmai eszmecserét folytattak. "Szeretnék majd járni az edzésekre is, hiszen még most is fontosnak tartom a rendszeres mozgásomat"- mesélte Péter
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
boksz, john, ruiz, okolvivas, gyilkos, inka, ankara, torokorszag, miniszterelnok, kupa, urban, florian, balzsay, bocskai, holyfield, kanalas, erdei, vilagbajnok, bedak, pal, lou, WBO, kalucza, olaszorszag, london, olimpia, étkeztetés, Tour, 2010, győztes, hivatalos, öngyilkos, olasz, labdarúgó, Adidas, per, feltaláló, Oroszi, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, marian cozma, gyilkosság, garázdaság, kupon, támogatás, paralimpia, Kim Kardashian, Kanye West, szerelmespár, úszás, Áder János, Gyurta Dániel, úszó Eb;, London, Dj Dominque, szurkoló, VIP terem,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|