|
Sneijder nem kell a Real Madridnak
MTI
2009. augusztus 20., csütörtök 09:21
A Real Madrid az új idényben már nem tart igényt a holland válogatott középpályás Wesley Sneijderre, aki új futballcsapatot kénytelen keresni magának.
A németalföldi labdarúgóval szerdán közölte az „elbocsátó szép üzenetet” a spanyol királyi gárda chilei vezetőedzője, Manuel Pellegrini, és általános igazgatója, Jorge Valdano. A játékost már az esti barátságos mérkőzésre sem nevezték, amelyet a fővárosi alakulat Dortmundban vívott, a helyi bundesligás együttes, a Borussia ellen (a második félidőben Hajnal Tamást is felvonultató gárdát 5-0-ra verte a vendégegyüttes - a szerk.). Sneijder iránt jó ideje érdeklődik az olasz bajnok Internazionale, amely állítólag 20 millió eurót is megadna érte. A két klub által elvben már megkötött alku gyakorlati megvalósítását azonban akadályozza, hogy a holland, akinek nem tetszik az itáliaiak ajánlata, nem akar Milánóba költözni. Pedig Jose Mourinho, az Inter portugál mestere szíves-örömest leigazolná Sneijdert, akiről pár napja azt mondta: nagyon fontos játékosa lehetne alakulatának.
A madridi Marca értesülése szerint a középpályást 2013-ig szerződtetné az Internazionale, amelynél idényenként mintegy 4 millió eurós fizetést kapna.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
bunda, olasz futball, fogadási csalás, Bonucci, labdarúgás, foci, labdarúgó eb 2012, ukrán válogat, Chelsea, Chelsea FC, Eden Hazard, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet, megyeri balázs, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, pályán kívül, giovanni moreno, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, köztévé, eb, olimpia, közvetítés, Megyeri Balázs, Fernando torres, chelsea, Hodgson, angol válogatott, futball, psp, 3d, játék, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, Higuain, Real Madrid, ajtót, lefejelte, David Beckham, Obama, mez, fehér ház, elnök, Galaxy, Manchester United, Scholes, Détári, HLSZ, év edzője, Koman Vladimir, Monaco, Debreczeni Zita, szépség, gyerekkor, modell, fotós, ukrán maffia, lengyelek, Victoria Beckham, Land Rover, Evoque, Majka, Papp Feri, Barcelona,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|