|
Sokkolták a Nemzetközösségi Játékok résztvevőit az indiai állapotok
MTI
2010. szeptember 24., péntek 12:02
A Nemzetközösségi Játékok sportolói falujában borzasztó körülmények fogadták a vendégeket. Még a legalapvetőbb higéniai feltételeknek sem felelnek meg a kapott szobák
Mike Fennell, a sporteseményt felügyelő szövetség elnöke személyesen járt közbe, hogy néhány nap alatt próbálják meg kitisztítani a szállásokat. Az összepiszkított fürdőszobák, WC-k, szobák, félbehagyott burkolómunkák és "kutyagumik" látványa szinte sokkolták azokat a küldöttségeket, amelyek éppen nem halasztották el utazásukat.
Az Ausztrál Olimpiai Bizottság elnöke, John Coates kijelentette: Indiának soha sem szabadott volna megkapnia a rendezés jogát. Ugyanakkor 17 ország megegyezett abban, hogy a játékokra elküldi versenyzőit, az első angol csapat 22 fővel már pénteken Újdelhibe érkezett.
A szervezőknek nem csak az építkezések jelentik a problémát, hanem a biztonság szavatolása és a terrorfenyegetések is. Ezért már több híresség is lemondta az eseményen való részvételét.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
nemzetközösségi játékok, abortusztabletta, tüntetés, tűz, füst, williams, miami, new york, kosárlabda, potencianövelő, hamis, tabletta, fogás, ferihegy, NAV, vanília, fagyi, áremelkedés, VV Indián, Való Világ, Roger Federer, Indian Wells, tenisztorna, Nadal, Federer, Djokovic, Ivan Ljubicic, teniszező, visszavonulás, Arn Gréta, főtábla, Muri Enikó, plágium, lopás, Gyurcsík, Compact Disco, ganxsta zolee, paprikaevő, csípős, mexikói, londoni olimpia, szuvenír, ajándék, ázsia, gyártás, Super Bowl, NewYork Giants, NFL, vonatbaleset, India, halottak, kisiklott, karambol, Hernan Crespo, indiai, labdarúgás, bajnokság, Giants, Patriots, szegedi határőrök, Röszke, migránsok, bevándorlás, harrison, ford, forma-1, webber, baleset, hamilton, massa, vettel, motiváció, siker, csúcs,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|