|
|
![]() |
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Spanyol-német párharcokkal rajtol a BL
2007. szeptember 18., kedd 09:35
A Bajnokok Ligája első fordulójának keddi játéknapján két párosításban is két korábbi győztes csak össze: az FC Porto a Liverpool FC-t fogadja, míg a Benfica az AC Milan vendége lesz. A legnagyobb rangadónak azonban nem ezek az összecsapások számítanak, hanem a két spanyol-német párviadal, azaz az FC Schalke 04-Valencia CF és a Real Madrid-Werder Bremen 90 percek.
A címvédő milánói együttes legutóbbi két bajnokiján csak döntetlent ért el, de a hét végi, Siena elleni mérkőzésen Carlo Ancelotti több sztárját is pihentette: Andrea Pirlo és Kaká sem lépett pályára, ami meg is látszott a gárda teljesítményén. A szakvezető maga is elismerte, hogy együttese nem remekelt, ám ennek ellenére nem aggódik, hiszen mint elmondta, az mindenképpen jó jel, hogy csapata még akkor is képes a pontszerzésre, amikor rosszul futballozik. A Benfica ellen természetesen már Kaká és Pirlo is ott lesznek a kezdőtizenegyben, és a rossonerók várhatóan a megszokott 4-3-2-1-es felállást alkalmazzák, az előretolt csatár pedig nem a gyenge formában lévő Alberto Gilardino, hanem Filippo Inzaghi lesz. Ami a portugálokat illeti, náluk a sérült középpályás, Armando Petit biztosan hiányzik, viszont ott lesz a csapatban az a Manuel Ruí Costa, aki korábban öt évet töltött el a Milannál, és tagja volt a 2003-ban BL-t nyert együttesnek is. Külön érdekesség, hogy ez a párosítás két alkalommal is BEK-döntőt jelentett (1963-ban és 1990), és mindkétszer az olaszok nyertek. A Liverpool FC és az FC Porto ugyan egyaránt BL-győztes, de a két együttes korábban még sohasem találkozott egymással a legrangosabb európai kupában. A Liverpool a Milanhoz hasonlóan több kulcsjátékosának is pihenőt adott a hét végén, így a Portsmouth FC elleni bajnokin Fernando Torres, Ryan Babel és Steven Gerrard is csak kispados volt, bár mindhárman beszálltak a második félidőben - a Vörösök így is csak egy gól nélküli döntetlenre voltak képesek. E három focista Portóban alighanem ott lesz a kezdők között, de a norvég John Arne Riise és a középpályás Mohamed Sissoko egyaránt hiányzik, ők el sem utaztak Portugáliába, ellentétben a brazil Fábio Aurélióval, aki még áprilisban dőlt ki a sorból, és azóta egyszer sem játszott. Ami a Portót illeti, a Sárkányok remek formában vannak, hiszen négy forduló után százszázalékos teljesítménnyel vezetik a bajnokságot, ráadásul a portugálok abban is bízhatnak, hogy az európai porondon még sohasem szenvedtek vereséget angol csapattól hazai pályán. A kettős spanyol-német párviadal kevésbé előtérben lévő mérkőzését Gelsenkirchenben vívják majd, ahol az FC Schalke 04 a Valenciát fogadja. A Királykékek eddig két alkalommal szerepeltek a BL-ben, és mind a két alkalommal rúgott gól nélkül veszítették el nyitómeccsüket, ami alaposan hozzájárult ahhoz, hogy egyszer sem tudtak továbbjutni a csoportból. Most alighanem mindkét sorozattal szakítanának, amire már csak azért is megvan az esélyük, mert a Valencia hagyományosan rosszul szerepel Németországban: a spanyol egyesület még sohasem nyert nemzetközi kupamérkőzést germán földön. A Schalke mestere, Mirko Slomka csak a lelátóról nézheti az összecsapást, mert még 2006 májusában a Sevilla FC elleni UEFA-kupa-elődöntőn kiállították. A németek úgy fogalmaztak, hogy ha tovább akarnak jutni, akkor kötelező a győzelem a számukra, a Valencia pedig alighanem egy döntetlennel is elégedett lenne - főleg, hogy a hét végén csak kínkeservesen tudta megverni az újonc Real Valladolidot. A másik hispán-germán találkozóra Madridban kerül sor, ahol a Real Madrid és a Werder Bremen csap össze, és a mérkőzés egyértelmű esélyesének a spanyolok számítanak. A királyi gárda három győzelemmel rajtolt a Primera Divisiónban, és a hét végi, Almería elleni találkozóhoz képest a kezdőtizenegy alighanem csak annyit változik majd, hogy a csatársorban nem Javier Saviola, hanem Ruud van Nistelrooy szerepel majd, aki szombaton pihenőt kapott, illetve az eltiltott Mahamadou Diarra helyét a középpályán Fernando Gago veszi át. A spanyol sajtó szerint pedig még Arjen Robben bemutatkozására is sor kerülhet: a holland szélső csak a kispadon kap helyet, de Bernd Schuster megfelelő eredménynél (értsd: magabiztos Real-előny) valószínűleg becseréli. A brémaiak nincsenek valami jó formában, ráadásul rengeteg a sérültjük (Torsten Frings, Tim Borowski, Pierre Womé, Carlos Alberto és Clemens Fritz), így alighanem már a pontszerzés is remek eredmény lenne a számukra. Forrás: origo.hu
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
bunda, olasz futball, fogadási csalás, Bonucci, labdarúgás, foci, labdarúgó eb 2012, ukrán válogat, Chelsea, Chelsea FC, Eden Hazard, Kovács Péter, freestyle, sarokdekázás, szolgáltatás, sex, ladbarúgó, európa, bajnokság, tüntet, megyeri balázs, MTVA, Eb, fociadó, kocsma, meccs, vetítés, pályán kívül, giovanni moreno, Árpa Attila, Csepkkő gyermekotthon, adakozás, köztévé, eb, olimpia, közvetítés, Megyeri Balázs, Fernando torres, chelsea, Hodgson, angol válogatott, futball, psp, 3d, játék, Erdélyi Ferenc, poragmigazgató, Pecsa, Higuain, Real Madrid, ajtót, lefejelte, David Beckham, Obama, mez, fehér ház, elnök, Galaxy, Manchester United, Scholes, Détári, HLSZ, év edzője, Koman Vladimir, Monaco, Debreczeni Zita, szépség, gyerekkor, modell, fotós, ukrán maffia, lengyelek, Victoria Beckham, Land Rover, Evoque, Majka, Papp Feri, Barcelona,
|
|