Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Storcz Botond Antaya után, Portugália előtt
Magyar Kajak-Kenu Szövetség
2011. március 10., csütörtök 11:38
Szokásos tavaszi körútjának kellős közepén tart Storcz Botond felnőtt kapitány, aki 1 hetet töltött el Csipes Ferenc és Sári Nándor tanítványaival, valamint Janics Natasával a törökországi Antayában, majd néhány napon belül Portugália, illetve Spanyolország felé veszi az irányt.

Már majdnem 3 hete készül a férfi kajakválogatott, valamint a női kajak szakág gerince Antayában, Sári Nándor és Csipes Ferenc irányításával. A sok csapadék miatt az időjárás eleinte nem volt igazán kedvező, de a felkészülés szempontjából mégis eredményes napok állnak a válogatott versenyzők mögött.

„A felkészülésnek ebben a szakaszában a kilométerek gyűjtögetése a legfontosabb és az eső ellenére erre ideális a törökországi helyszín. Az ellátás, a szállás színvonala nagyon magas és a szárazföldi edzésekhez is biztosítottak a profi körülmények Antayában” – meséli Storcz Botond szövetségi kapitány.

Az alapozás végi fásultságon sokat segít a környezetváltozás, ilyenkor a februári szürkeségből a tavaszba csöppen a versenyző. A kapitány szerint ráadásul idén sikerült úgy összehangolni a melegvízi edzőtáborokat, hogy senkinek sem kellett fájó kompromisszumokat kötnie.

„Ami szakmailag indokolt volt, azt meg lehetett valósítani, vagyis az anyagi lehetőségek szerencsére adottak voltak rá. Nem véletlen, hogy külföldi edzőtáborokban készül ilyenkor az egész élvonal, hiszen a reggeli fagyok miatt itthon egészen egyszerűen lehetetlen vízre szállni” – folytatta a szövetségi kapitány.

Az ideális edzéslehetőségekkel pedig a jelek szerint élnek a versenyzők, a válogatott tagjai jó formában vannak, bár a szövetségi kapitány szerint ebből ilyenkor még nagyon nehéz következtetéseket levonni.

„A tavaszi alapozás alatt mindenki azt mondja, hogy sokkal jobb formában van, mint tavaly. Nem találkoztam még olyan sportolóval, aki ennek az ellenkezőjét állította volna – mondja mosolyogva a kapitány. A konkrétumokról annyit, hogy a versenyzők végzik a dolgukat becsülettel. Vereckei Ákos és Kammerer Zoltán hozzáállásban talán továbbra is kimagaslik a többiek közül. Janics Natasa kifejezetten jó formában van, Kovács Katalin új lapáttal evez, amit még szemmel láthatóan szoknia kell, de jó úton járnak edzőjével, Csipes Ferenccel.”

A szövetségi kapitány jövő héten utazik Portugáliába, ahol a kenus különítmény munkáját ellenőrzi, majd március 20.-tól a férfi kajak szakág központi edzőtáborába, a spanyolországi Sevillaban irányítja a szakmai munkát.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier