|
Storcz keddig ad haladékot Janicséknak
MTI
2009. május 25., hétfő 15:08
Storcz Botond szövetségi kapitány hétfőn azt mondta: keddig ad haladékot a női kajakválogatott szolnoki edzőtáborából egyelőre hiányzó versenyzőknek - köztük Kovács Katalinnak és Janics Natasának -, ha addigra sem érkeznek meg, kizárják magukat a nemzeti együttesből.
A szakvezető korábban a Tisza-parti bázist jelölte ki a nők központi felkészülési helyszínéül a jövő hétvégi, szegedi Világkupára, a közös táborozás elvileg hétfőn indult. Fábiánné Rozsnyói Katalin tanítványai ott is vannak Szolnokon, Csipes Ferenc csoportja (benne többek között Kováccsal és Kozák Danutával), valamint a Kovács László edzette Janics Natasa azonban jelenleg még Szegeden készül.
"Azt mondták, ők a Vk helyszínén akarnak tréningezni, én viszont ragaszkodom a szolnoki, központi edzőtáborhoz. Már a múlt héten is egyeztettem az edzőkkel és a klubvezetőkkel erről a kérdésről, de úgy tűnik, nem sikerült közös nevezőre jutnunk. Számomra elfogadhatatlan, hogy a válogatott tagjai külön készüljenek. Bízom benne, hogy holnap délelőttre mindenki megérkezik Szolnokra és elkezdődhet a közös munka" - mondta az MTI-nek Storcz.
Arra a kérdésre, hogy ha ez mégsem történik meg, annak milyen következményei lesznek, a kapitány azt válaszolta: "Akkor az érintett versenyzők kizárják magukat a válogatottból. Egyelőre a Világkupára vonatkozóan, de lehet, hogy hosszabb időre." A "szegedi" kajakosok csatlakozása amiatt is fontos lenne, mert Storcz Fábiánnét jelölte ki a K-4 500 m-es számra készülő hazai egység tréningjeinek irányítására. A csapat a Benedek Dalma, Paksy Tímea, Kozák, Kovács, Janics ötösből kerül majd ki.
"Ebben a kérdésben először egyeztetni szeretnék a három edzővel, aztán ha nem sikerül mindenki számára elfogadható megoldást találnunk, akkor nekem kell kijelölnöm az indulókat" - fogalmazott Storcz, hozzátéve, a négyes-kérdés napirendre kerülésének előfeltétele, hogy a versenyzők felvegyék a munkát a szolnoki edzőtáborban. Storczot decemberben nevezték ki Angyal Zoltán utódjául, a szegedi lesz az első nagy versenye szövetségi kapitányként.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
StorczBotond, kajak-kenu, sport, Kajak-kenu, Szolnok, labdarúgás, matthäus, kamerun, szövetségikapitány, labdarugás, Koeman, Egervári, vb, Marokkó, Lemerre, SzövetségiKapitány, foci, foci mlsz, olimpia, arany, érem, jólás, London, london, janics natasa, edző, utód, fábiánné rozsnyói katalin, kajak, kenu, kvóta, szingapúr, dopping, pozitív, vizsgálat, utánpótlás, kapitány, verseny, aranyérem, győzelem, döntő, középfutam, továbbjutás, Brigit Fischer, magyarok, világbajnokság, hőségriadó, Szeged, döntős, rajt, gálaműsor, storcz botond, ifi,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|