Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Struhács György: Kiss Balázs nem hazudna nekem
MTI
2010. április 19., hétfő 10:06
Struhács György, a kötöttfogású birkózók szakágvezetője értetlenül áll a világbajnok Kiss Balázs márciusi doppingtesztjének frissen nyilvánosságra került pozitív eredménye előtt, és hisz tanítványának.

"Útban Baku felé, a moszkvai repülőtéren értesültünk a hírről, s azonnal leültünk Balázzsal, aki kijelentette, hogy semmilyen tiltott szert nem használt - nyilatkozta hétfő reggel a még az azeri fővárosban tartózkodó csapat szövetségi kapitánya. - Nagyon régóta dolgozunk együtt, szinte mintha a gyermekem lenne, tudom, hogy nem hazudna nekem."

A szakember a 96 kilós versenyzőhöz hasonlóan életszerűtlennek tartja az esetet, nem lát magyarázatot arra, hogy Kiss miért éppen most doppingolt volna. "A tavalyi világbajnokságon, s azóta is többször adott már mintát, soha nem volt semmi probléma. Amikor Tatán voltunk edzőtáborban, és hívták az ellenőrök, ő azonnal ment, rendelkezésre állt - emlékezett a szakember. - Miért doppingolt volna most, ilyen előzmények után mi értelme lett volna ennek? Az egész valószerűtlen. Balázs nagyon értelmes, okos fiú, biztosan nem tenne ilyet."

Kisst márciusban, versenyen kívül ellenőrizték a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) megbízásából a Magyar Antidoppingcsoport emberei. Az eredmény mostani közlése után a sportoló már el sem indult az Eb-n, amelyen súlycsoportja egyik legnagyobb esélyese volt. Szervezetében az anabolikus szteroidokhoz hasonló anyagot találtak.

Struhács György jelezte, már kérték a B próba elvégzését, de abban nem bízik, hogy más eredmény születne: "Ugyanabban a laborban csinálják azt is, éppen ezért nem hinném, hogy a második vizsgálat negatív eredményt hozna. Ettől függetlenül miután hazamentünk, küzdeni fogunk, mindent elkövetünk, hogy tisztázzuk ezt a helyzetet." A BVSC versenyzője a tavaly szeptemberi világbajnokságon szerezte meg a sportág 25. magyar aranyérmét, 2007-ben pedig Európa-bajnoki bronzérmet nyert.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier