|
Súlyemelő vb: Baranyai egyéni csúccsal nyerte meg csoportját
mti
2010. szeptember 23., csütörtök 15:03
Baranyai János egyéni csúcsot jelentő 350 kg-ot teljesített összetettben a törökországi súlyemelő világbajnokság hetedik versenynapján, ezzel az első lett a 85 kilogrammos kategória C csoportjában.
Csütörtök délelőtt 12 versenyzőt szólítottak pódiumra az Antalya Expo Centerben, s a Nyíregyházi VSC sportolója kiválóan szerepelt. A 2008-as pekingi olimpián elszenvedett súlyos könyöksérüléséből felépült, 26 éves magyar emelőnek a szakításban mindhárom gyakorlata - 147, 152 és 155 kg-on egyaránt - oktatófilmbe illő volt. Lökésben ugyancsak remekelt, magabiztosan küzdve le a 186 után a 190, sőt a 195 kilós terhet is, így senki sem tudta megelőzni őt a csoportjában, s mivel mögé szorult a D csoport mind a 9 indulója, 20 riválisát már biztosan maga mögé utasította.
"Elégedett vagyok, a verseny előtt boldogan aláírtam volna a 345 kilót is összetettben. Szakításban még maradt bennem, lökésben viszont kihoztam magamból, amit ma lehetett" - mondta a C csoport győztese az MTI-nek.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy a kategória teljes rangsorában mire elég Baranyai teljesítménye, mivel a 85 kilósok B és A csoportos - összesen 21 főt számláló - mezőnyének versenyét csak pénteken rendezik meg.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
baranya, autóbaleset, drávafok, gólya, tavasz, squasholtak, Mádai Vivien, Brasch Bence, Rippel, Hajdú, Iványi Dalma, szült, kisfia, kosárlabda, Pécs, felvonulás, tüntetés, felsőoktatási, törvény, feloldották, pécs, iskola, rendőrség, kiesett, ablak, mentőhelikopter, támadás, rendőr, kutya, harapás, lepke, komló, mecsek, pillangó, kukorica, vetőmag, génfertőzött, génmódosított, kitárcsázás, bicsérd, bankrablás, gyanúsított, bíróság, Baranya megye, csőd, támogatás, veszély, vadász, fegyver, siklós, vár, város, látogatás, molesztálás, női kosárlabda, euroliga, lengyel, megverte, ganxta zolee, híd, görcsöny, Ferencváros, újpest, mlsz, drog, elrejtette, drogfogás, rally, hell, energie, turi, tamas, percze nándor, gerner, miskolc, korhaz, arviz, ozonviz, toller, laszlo, koma, halal, auto, Áder János, médiatörvény, eljárási hiba,
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|