Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Súlyemelő vb: Nagy Nikoletta a C csoport győztese
MTI
2010. szeptember 21., kedd 11:34
Remek egyéni csúcsokkal Nagy Nikoletta megnyerte a 63 kg-osok C csoportjának versenyét, a törökországi Antalyában zajló súlyemelő-világbajnokság negyedik napján

Igaz, hogy a B, s a legerősebbeket felvonultató A csoport küzdelmei még hátra vannak - előbbit késő délután, utóbbit este 7 órától bonyolítják le az Antalya Expo Centerben -, az ózdiak emelője feltétlenül dicséretet érdemel, hiszen az alapfeladatát jelesre teljesítette: saját legjobbját mindkét fogásnemben (szakításban 85 kg, lökésben 110 kg), s persze így összetettben (195 kg) is jócskán felülmúlta.

Szakításban már látszott, hogy a 27 éves Nagy nagy napja lehet a hétfő, hiszen három kifogástalan gyakorlattal - a 85, a 88 és a 91 kilót is leküzdve - mind a tíz vetélytársát maga mögé utasította. Lökésben aztán hasonlóképpen bátran harcolt a vastömeggel, s három fehér lámpa gyulladt ki a 110, a 115 és a 118 kilogrammon végrehajtott kísérletét követően egyaránt.

Ez szintén első helyet ért a fogásnemben, ahogyan a 209 kg is összetettben, vagyis összesen 14 kilóval vitte feljebb eddigi rekordját. A teljes rangsorban elfoglalt pozíciója pedig az A csoportosok vetélkedője nyomán tisztázódik véglegesen.

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier