Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Szávay kiesett a dubaji tenisztornán
2008. február 27., szerda 09:35
A világranglistán 17. Szávay Ágnes két játszmában kikapott a japán Morigami Akikótól az 1,5 millió dollár összdíjazású dubaji női tenisztorna első fordulójában.
A viadal hivatalos honlapja szerint a találkozó 1 óra 14 percig tartott. A szerencsés vesztesként főtáblára került japán teniszező jelenleg az 50. a világranglistán. A 30 perces első szettben Szávay hibát hibára halmozott, sorozatban veszítette el a gémeket. Jellemzően a második játékban négy (!) kettőshibát vétett, és csak 5:0 után iratkozott fel az eredményjelző táblára.
 
A második - egyben utolsó - felvonásban már keményebben küzdött a magyar és egészen 4:4-ig tartotta lépést távol-keleti riválisával szemben. Ezt követően azonban ismét brékelte a japán, majd meccslabdákhoz jutott. Az elsőt még hárította Szávay, a második után azonban már a kézfogás következett.
 
Szávay ellenfele eredetileg az orosz Marija Sarapova lett volna, ő azonban betegségre hivatkozva lemondta a szereplést, így a világranglistán 50. Morigami szerencsés vesztesként a selejtezőből került a főtáblára.
 
A magyar teniszező, aki párosban még pályára lép a dubaji Aviation Clubban, az Australian Openen már az első fordulóban kiesett, majd Párizsban döntőt játszott, ezt követően viszont újabb fiaskók következtek: Antwerpenben, Dohában és Dubajban is az első kanyarban búcsúzott.
 
 
Forrás: MTI
Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier