|
Szávay kikapott Indian Wells-ben
MTI
2009. március 19., csütörtök 08:00
A hetedikként kiemelt, lengyel Radwanskától szenvedett vereséget a magyar lány
A 22. helyen kiemelt Szávay Ágnes kikapott kedden a hetedikként rangsorolt lengyel Agnieszka Radwanskától az Indian Wells-i tenisztorna 4,5 millió dollár összdíjazású női versenyében. Rosszul kezdte a mérkőzést a magyar játékos, akinek szinte momentuma sem volt az első szettben, melyben végül egyetlen játékot sem tudott nyerni. A folytatásban aztán magához tért Szávay, pontosabbá vált, nagy csatában 7:5-re besöpörte a szettet, s egyenlített.
A mindent eldöntő játszmában sokáig úgy tűnt, a világranglistán 28. Szávay lendületét Radwanska nem tudja megtörni, s győzelemmel zárhatja a csatát. Gyorsan brékelőnybe került, sőt, 3:1-es vezetésnél háromszor is labdája volt a 4:1-hez, ám a lengyel versenyző hozni tudta ezt a gémet, ami fordulópontnak bizonyult. Szávay ezután ugyanis összezuhant, Radwanska pedig ezt remekül kihasználva sorozatban öt játékot nyert, és továbbjutott a negyeddöntőbe.
Nincs még hozzászólás, légy te az első! |
 |
kapcsolódó hírek |
|
 |
cimkefelhő |
 |
 |
sport rovat legfrissebb hírei |
 |
|
|