Regisztrálok
Regisztrálás Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó?
Szávay kikapott Szafinától
MTI
2010. április 30., péntek 09:32
Szávay Ágnes három játszmában kikapott a volt világelső orosz Dinara Szafinától, a stuttgarti salakpályás női tenisztorna nyolcaddöntőjében.

Szávay nagyszerűen kezdett, villámgyorsan elhúzott 4-1-re, ám az orosz egyre inkább megtalálta saját ritmusát, és négy játékot nyert zsinórban (5-4). A magyar teniszező ekkor még felállt, szettlabdát is mentve rövidítést harcolt ki, ám itt már nem tudta megállítani korábbi párospartnerét, aki 7-5-re hozta a tie-breaket.

A második játszmában 3-3-ig kiegyenlített volt a játék, innentől kezdve azonban Szávay fokozatosan feljavult, 4-3-as vezetésénél pedig egy fontos pillanatban elvette ellenfele adogatását, majd hozta a sajátját, így kiegyenlített.
   

A harmadik játszmában Szafina kezdett, hozta is adogatását, majd hatalmas küzdelemben elvette Szávay szerváját, igaz, ehhez a magyar lány kettős hibája is kellett. Az orosz ezt követően nem tudott rontani, és simán hozta a szettet.

Eredmények, nyolcaddöntő:
Szafina (orosz, 2.)-SZÁVAY 7:6 (7-5), 3:6, 6:0
Jankovic (szerb, 4.)-Pironkova (bolgár) 6:2, 6:2
Lapuscsenkova (orosz)-Azarenka (fehérorosz, 6.) 6:3, 6:3
Henin (belga)-Wickmayer (belga, 8.) 6:3, 7:5

A negyeddöntőben:
Safarova-Lapuscsenkova, Li (kínai)-Stosur, Henin-Jankovic, Peer (izraeli)-Szafina

Nincs még hozzászólás, légy te az első!

kapcsolódó hírek
cimkefelhő
sport rovat legfrissebb hírei


Híradó Media Kft. 2006-2012 Napiaszonline.hu | Napiász Online | Főoldal | Médiaajánlat | Impresszum | Adatvédelmi nyilatkozat | Karrier